Szőcs Géza szigorítana az újságírókra vonatkozó törvényeken, miután rosszat írt róla egy újság

Média
2015 november 04., 09:40
comments 426

Igen, szigorú vagyok és indulatos. Törvény- és rendpártibb lettem, mint voltam. A tényleges katasztrófa-okozás és a közmorál ellen végbevitt merényletek példás szankcionálásának híve lettem.

Többek között ezt írja a Mandineren a botrányos milánói expóért felelős miniszteri biztos.

Szőcs azért lett ilyen szigorú, mert az Index részletesen, cikksorozatban foglalkozott vele, hogy milyen vitatható döntéseket hozott a magyar pavilonos szereplés körül Milánóban.

"A milánói világkiállítás minden idők egyik legdrágább magyar kulturális programja volt, különösen, úgy, hogy a befektetett 5,2 milliárd forint egy jelentős részét sehol nem látható programokra költöttek el."

Többek közt ezt írta az Index.

Emiatt, illetve hát a cikksorozat miatt Szőcs a médiatörvényt is megváltoztatná.

Igen, tudnék javasolni megoldást. A sajtó hitelének helyreállítását törvényi eszközökkel. A tudatos, nyilvános hazugság közbűnténnyé nyilvánítását. A kártérítési elvek szigorítását. Például: ha egy lap leírja valakiről, hogy ellopott 100 millió forintot, azt az állítást gyorsított eljárásnak kell tisztáznia. És ha a megvádolt személy valóban ellopott 100 millió forintot, a legnagyobb szigorral kell lecsapni rá. De ha az ellenkezője bizonyosodik be - hogy az újságíró hazudott -, akkor neki kelljen kifizetnie az erkölcsi kárt, amelyet okozott. Hogy mennyit? Hiszen világos, nem? Százmillió forintot. Ekkorát hazudott, ekkora erkölcsi kárt okozott, ezt kell megtérítenie.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.