Révész Máriusz: Svájcban is vannak éhező gyerekek

politika
2015 november 05., 14:38
comments 326

Harrach Péter a héten már alaposan kiverte a biztosítékot, amikor az Országgyűlés népjóléti bizottságában arról beszélt, hogy a KDNP azért nem szavazta meg a gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimumprogram tárgysorozatba vételét, mert ezt 

a témát a baloldali pártok lenyúlták, és így már nem felvállalható. 

Másnap az ATV szerkesztői behívták a stúdióba Révész Máriuszt, a népjóléti bizottság fideszes tagját, hogy valamiként kommentálja már a kormánypártok működését az ügyben. Révész lényegében megvédte kormánypárti kollégáját, politikai kampányról és hangulatkeltésről beszélt. 

A fideszes képviselő  azzal érvelt, hogy a kormány két és félszeresére növelte 2010 óta a gyermekétkeztetésre fordított költségvetési összeget 28 milliárdról 71 milliárdra, és noha számokkal nem támasztotta alá, szerinte Magyarország nemzetközi összehasonlításban is hihetetlenül elől áll ebben az ügyben, rendkívül bőségesen, és tisztességesen támogatja a gyermekétkezést.

A másik fontos állítás, amiből Révész nem engedett, úgy szólt, hogy minden rászoruló gyermek ingyenes étkezést kap iskolában, bölcsödében, óvodában, sőt, soha ennyi gyerek nem kapott ingyen enni tanidőn kívül, mivel 150 ezerrel bővült azok száma, akik iskolai szünetben is kaphatnak enni. Révész végig nem vette észre, hogy 

miközben a Fidesz politikai haszonszerzéssel vádolja az ellenzéket a közös javaslat ügyében, ő maga mást sem csinál, csak a kormány erőfeszítéseit méltatja.

Ezen a riporternő, Kálmán Olga olyannyira feldühödött, hogy addig kérdezgeti Révészt arról, hogy van-e gyermekéhezés Magyarországon, amíg Révész olyan válaszokat nem ad, mint hogy

"abszolút megoldottuk a problémát",

sőt

"az Orbán-kormány úgy fog bevonulni a történelembe, mint amelyik a gyermekétkeztetés tekintetében nagyon komoly eredményt ért el"

illetve 

"Svájcban is vannak éhező gyerekek".

és láthatóan egészen a műsor végéig nem értette meg, hogy ez tipikusan az a kérdés, amiben a választópolgárok nem akarnak politikai lózungokat és vitákat hallani.

Révész az interjúban tagadja, hogy azért nem fogadta el a Fidesz az ötpárti javaslatot, mert azzal a párt elismerné, hogy ez egy létező és megoldandó probléma Magyarországon, de a beszélgetés végére nehéz más következtetésre jutni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.