Bármi áron meg kell akadályozni, hogy népszavazás legyen a vasárnapi zárva tartásról

  • A többség sosem támogatta a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
  • A Fidesz és a KDNP mégis bevezette a boltzárat.
  • Az emberek, ha lehet, még jobban utálják a dolgot, mint az elején.
  • Bár már 18 próbálkozás volt, valami különös okból eddig nem jött össze a témában népszavazás.

"Talán még emlékszik, mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk"

Ha most így elsőre nem emlékszik arra, amikor ez elhatároztuk, vagy nem érzi úgy, hogy minden fontos ügyet megbeszélnénk, akkor segítek:

Orbán Viktor miniszterelnök Nemzeti Konzultációs levelei kezdődnek ezzel a mondattal.

Hogy a konzultációs kérdések mennyire tekinthetőek valódi megbeszélésnek, vagy inkább egy hazug propaganda eszközeinek, arról itt már írtunk bővebben a bevándorlásos kérdéssor miatt.

A kötelező vasárnapi zárva tartásos népszavazások körüli kavarás, a kérdések konzekvens kigáncsolása pedig azt is megmutatja, nem csak a döntések előtt szarja le az állam polgárainak véleményét, de utána is.

Önök vásárolni szeretnének vasárnap?

Arról a szerkesztőségen belül is komoly viták voltak, hogy a kormány miért akarja bevezetni a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.

Kasnyik Marci szerint szándékosan akarták visszafogni a fogyasztást, hogy aztán állampapírok felé terelhessék az emberek megtakarított pénzélt.

Sarkadi Zsolt szerint inkább a kormány a netadós bukta, a korrupciós botrányok után azt akarta jól megmutatni, hogy még mindig az van, amit ő akar, bármit le tud nyomni az emberek torkán

Függetlenül attól, hogy melyik megfejtés az igaz, vagy egyáltalán létezik-e egy igazi megfejtés, az tuti, hogy a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását soha nem támogatta a többség.

Az első közvélemény kutatás egy 2011-es kormányzati hatástanulmányban tűnik fel, a szerint ~67 százalék inkább nem szeretné, ha a kormány bezáratná a boltokat vasárnaponként.

Ez azóta sem nagyon változott. A boltzár bevezetése után készült kutatások is azt mutatják, hogy az emberek kétharmada szeretné, ha vásárolhatna vasárnap, sőt egyre többen vannak, akik ezt gondolják. Szóval az látszik, hogy az emberek nem szokták meg azt, hogy vasárnap nem lehet vásárolni, hanem egyre jobban utálják.

A fentiek miatt a dolog politikailag egyre kínosabb lett a kormánynak, és egyre fontosabb az ellenzéknek. Kicsit a 2008-as szociális népszavazáshoz (vizitdíj, tandíj, kórházi napidíj) hasonlóan ebből is könnyen szimbolikus ügy lehetne.

Egy közvélemény-kutatás magában nem sokat mond, vagy nem olyan könnyű belőle valódi politikai tőkét kovácsolni. Ezzel szemben ha népszavazásra vihetné az ellenzék a vasárnapi boltzár ügyét, akkor az látványos győzelem lehetne a Fidesz és a KDNP felett.

Szóval a hatalom most minden áron igyekszik megakadályozni, hogy ilyesmi történjen.

Inkább ne vásároljanak semmit vasárnap

Ez a csata a Nemzeti Választási Bizottság előtt folyik, ott dől el, hogy miről lehet népszavatás kiírni, és miről nem.

Ha az ember végignézi az elmúlt hónapok eseményeit, könnyen az a benyomása lehet, hogy az NVB nem nagyon szeretne népszavazást a vasárnapi zárva tartásról. Pedig ez elvileg egy független intézmény, ami nem szolgálhat pártpolitikai érdeket.

A legutóbb például az MSZP kérdése helyett egy magánszemélyét fogadták be, mert az elvileg fél perccel korábban érkezett. Aztán kiderült, hogy a 30 másodperccel előző hölgynek pont vasárnap is nyitva tartó boltja van egy Tordas nevű településen. Meg persze a hölgy kérdése, amiről népszavazást szeretne sem nagyon jó, ezt Haszán kolléga fejetett ki alaposabban.

Tavasz óta láthatóan rengeteg energiát elvisz az emberek véleménynyilvánításának megakadályozása. Kikértük a Nemzeti Választási Irodától az eddigi kezdeményezéseket és döntéseket.

Ezen az látszik, hogy mindig befut valami hülyén megfogalmazott kérdés, amit hosszan vizsgálnak, mire a végén kihozzák, hogy nem jó. Közben erre, mármint párhuzamosságra hivatkozva a "vizsgálat" alatt kiszórják az értelmesebb kérdéseket. Amik valószínűleg kinyírnák a vasárnapi boltzárat, ha szavazhatnának róluk az emberek.

Benyújtás dátuma

Kérdés

Kezdeményező neve

Elutasítás oka

2014. december 18.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?”

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke

nem egyértelmű

2014. december 18.

Ismételt benyújtás: 2015. január 7.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?”

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke

párhuzamos kérdés

2014. december 18.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi zárva legyen?”

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke

párhuzamos kérdés

2014. december 18.

Ismételt benyújtás: 2015. január 7.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?”

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke

párhuzamos kérdés

2015. január 8.

„Egyetért-e Ön a Parlament által megszavazott „az üzletek nyitvatartásáról” szóló T/1914. törvényjavaslattal?”

Összefogás Párt

párhuzamos kérdés

2015. január 10.

„Egyetért-e Ön azzal. hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap is nyitva tarthassanak?”

Demokratikus Koalíció

párhuzamos kérdés

2015. január 20.

Ismételt benyújtás: 2015. január 28.

„Egyetért-e azzal, hogy a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalma megszüntetésre kerüljön?”

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

párhuzamos kérdés

2015. január 20.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne korlátozzák a bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartását?”

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

párhuzamos kérdés

2015. január 20.

„Támogatja-e Ön a bolti kiskereskedelmi egységek korlátozás nélküli vasárnapi nyitva tarthatóságát?”

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

párhuzamos kérdés

2015. április 1.

„Egyetért Ön azzal, hogy alkotmányos alapjog legyen a vasárnapi pihenőnap?”

Magyar Munkáspárt

párhuzamos kérdés

2015. április 1.

„Egyetért Ön azzal, hogy az Alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?"

Magyar Munkáspárt

az Alaptörvény módosítása tiltott tárgykör

2015. április 21.

Ismételt benyújtás:

2015. április 30.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

Magyar Szocialista Párt

párhuzamos kérdés

2015. június 8.

"Egyetért e Ön azzal, hogy csak azok az üzletek legyenek nyitva vasárnap, amelyek szabad akaratukból így döntenek?"

Összefogás Párt

párhuzamos kérdés

2015. június 30.

Ismételt benyújtás:

2015. július 7.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

Lukács Zoltán Géza,magánszemély

párhuzamos kérdés

2015. június 30.

Ismételt benyújtás:

2015. július 9.

„Egyet ért ön azzal, hogy mindenki számára pihenőnap legyen a vasárnap és az üzletek zárva tartsanak?”

Wodicska Zoltán,magánszemély

nem egyértelmű

2015. július 1.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény ne korlátozza a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartási idejét?”

Vajda Zoltán Tamás, magánszemély

párhuzamos kérdés

2015. október 20.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?”

Simonné Gercsényi Gabriella, magánszemély

üres aláírásgyűjtő ív hiányzik, melyet a határozat közlését követő tizenöt napon belül nyújthat be ismételten

2015. október 20.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

dr. Harangozó Tamás Attila, magánszemély

párhuzamos kérdés


További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.