Amikor júliusban kinevezték Bernd Storckot szövetségi kapitánynak, az egész magyar edzői kar megdöbbent. 

A német tréner ekkor már pár hónapja a magyar utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya volt, de úgy tűnt, hogy az a poszt tökéletesen megfelel az eddigi pályafutásának. Storcknak ugyanis egyetlen komolyabb megbízása volt felnőtt csapatnál vezetőedzőként, a kazah válogatottat irányította 2008 és 2010 között, különösebb eredmény nélkül.

Nálunk persze már egy, a fiatal játékosokból a maximumot kihozó jó utánpótlásedző is ritka, fényesen bizonyítják ezt a magyar U-válogatottak kínos bukásai az elmúlt hetekben. Az akadémiákból nem áramlanak a káprázatos tehetségek, eredmények helyett pedig magyarázkodás megy. 

Storckot Dárdai Pál ajánlotta a magyar utánpótlás élére. Már Storck irányította az új-zélandi világbajnokságon az U-20-as csapatot. A nyolcaddöntőben a hosszabbításig vezetett a magyar válogatott, majd csak ráadásban, a 119. percben egy öngóllal kapott ki az ellen a Szerbia ellen, amelyik később megnyerte az egész tornát. 

A magyar válogatottnál az elmúlt pár tíz évben megszokott maximum, a hősies vereség azért kevés lett volna a magyar szövetségi kapitányi poszthoz, de amikor Dárdai Pált klubja választás elé állította, és távozott, a Herthából ismert Storckot javasolta maga helyett. Abban a hangulatban szinte bárkit mondhatott volna, a Pintér Attilával a sorozat kezdetén beégő Csányi Sándor MLSZ-elnök hallgatott volna rá. 

A szakma által fanyalogva fogadott Storck szinte a lehetetlent vállalta. A magyar válogatottat a semmiből életre keltő, a csapat védekezését soha nem látott hatékonyságúvá gyúró Dárdai távozását a szurkolók és a játékosok is tragédiaként élték meg. Storck július 15-én vette át a nagyválogatottat. Felkészülési meccsre nem kapott lehetőséget, rögtön a szeptember 4-i, románok elleni selejtezővel nyitott, mindössze három edzést tudott tartani a csapatnak. 

A csapat védekezése nála sem hullott szét, 0-0 lett az első meccse, ezzel egyébként a magyar válogatott az ötödik tétmeccsén nem kapott gólt (ebből négy Dárdaié volt), ez rekord a nemzeti csapat történetében. 

A románok elleni döntetlent Storck az előzmények ismeretében előre elfogadta volna, a meccs után viszont sok dicséretet nem kapott a gyávának tűnő, a támadásokat szinte teljesen feladó teljesítmény miatt. 

Három nappal később jött az északírek elleni idegenbeli meccs. Utólag már lehet tudni, ha azt a meccset nyeri a válogatott, egyenes ágon kijutott volna az Európa-bajnokságra, legjobb harmadik helyezettként biztosan. De hiába vezettünk, a legutolsó pillanatban gólt kaptunk, jött a magyar focit örök átkának és a balszerencsének az emlegetése, és úgy tűnt, Storck a két utolsó meccsét még letudja, aztán kirúgják. 

Ez a két meccs a Feröer és a Görögország elleni volt. Felkészülésre megint csak pár nap jutott, Feröer ellen ráadásul az a Böde Dániel hozta a győzelmet, aki a Fradiban nagy formában játszott, de Storck mégsem bízott benne. Amikor aztán végül csereként beállva Böde bő negyed óra alatt megfordította a meccset, ezzel mintha azt bizonyította volna be, hogy Storckkal szemben a tízmillió szövetségi kapitánynak van igaza. Aztán jött a görögök elleni meccs, amikor már a védelem is szétesett, ki is kaptunk. Tétje nem volt a meccsnek, de teljesen reménytelennek tűnt bárki ellen megvívni a következő pótselejtezőt. 

Ha összejön végül a legjobb harmadik hely, az elsősorban Dárdai Pál érdeme lett volna. A pótselejtezős két győzelem viszont egyértelműen Storck dicsősége. 

A német edző szakítva Dárdai örökségével, és kicsit sem törődve a közvéleménnyel, a pótselejtezők előtt nekiállt a saját csapata kialakításának. Előbb a két legfontosabb meccs előtt elküldte Dárdai segítőit. Tökéletes, hogy erre az az Egervári Sándor reagált felháborodottan, aki két torna selejtezőjén is vezette a magyar válogatottat, mindkétszer harmadik helyre, de ez akkor semmit sem ért, viszont története legsúlyosabb vereségét szenvedett el vele Hollandia ellen a válogatott. 

Egervári szerint szakmailag hibás döntést Storck. 

"Ő egy megosztó személyiség, a Dárdai Pali pedig egy integráló személyiség volt, jelentős a különbség. Egy csapatjátékot, egy közösséget felépíteni sokkal inkább az integráló személyiségek tudnak, és nem azok, akik megosztóak. Nagyon sok információ jön, hiszen szűk világ a miénk, nyilván nem közvetlen, hanem közvetett módon. Nagyon komoly hiányosságokra derült fény"

- mondta Egervári. 

Szerinte Storck és a segítségül hívott, játékosként Európa- és világbajnok Andy Möller "bármi újat próbálnának megvalósítani, vagy törekednek arra ebben a néhány napban, nincs idő arra, hogy a játékosok ezt felvegyék. Én nem hiszek abban, hogy egyik hétről a másik hétre egy alapvetően más játékot tudnak kialakítani egy válogatott játékos számára".

Storck aztán nemcsak arra kapott lehetőséget az MLSZ-től, hogy vadonatúj stábot alakítson ki az utolsó pillanatban, de kérésére elhalasztották a pótselejtező előtti utolsó magyar bajnokit. Storck így végre három edzésénél többet készülhetett egy meccsre. Hogy hogy oldotta meg azt a pár nap alatt megoldhatatlannak tűnő problémát, amire ő maga is panaszkodott, miszerint a magyar játékosok elfáradnak, ha három napon belül két tétmeccset kell játszaniuk, azt talán majd elárulja. Mindenesetre az első meccs után már Norvégiában a regeneráló edzéseket a magyarok, és ugyan a norvégok gólt szereztek a második meccs hajrájában, de az mindegy volt, akkor már mindenki a továbbjutást ünnepelte. 

Előbb a felnőtteket addig nem is edző Dárdai Pál, majd a szintén inkább utánpótlásedző Strock bizonyította be, hogy az európai középmezőny alja, közepe olyan játékoskerettel is elérhető, amely itthon edződik, de legfeljebb a lengyel vagy szlovák bajnokságban, komoly szinten csak epizódszereplőink vannak. 

Ebben a helyzetben persze bátrabban lehet nyúlni a fiatalokhoz, mint a Fradiban nagyszerűen játszó húszéves Nagy Ádámhoz vagy ahhoz a Kleinheisler Lászlóhoz, akinek az ellehetlenítéséért mindent elkövetett a Videoton. Storck pont ott frissített Dárdai egyébként elég magas átlagéletkorú csapatán, ahol több futás és több vállalkozókedv kellett. (Pintér Attila pedig mintha ezer éve lett volna kapitány. Vele kezdtük a selejtezőksorozatot, az akkori kezdőből csak Dzsudzsák volt ott a pályán most. Priskin csereként állt be akkor.) 

Storcknak volt bátorsága kihagyni a legfontosabb meccsen az örökös középhátvéd Juhász Rolandot, akinek letelt az eltiltása, de ősszel nem játszik jól, hajmeresztő hibái voltak, Storck pedig az ő kedvéért nem akarta megbontani a Guzmics-Lang párost. És Dzsudzsák Balázs sem számított nála érinthetetlennek, Görögországban és Norvégiában is lecserélte a gyengén játszó csapatkapitányt, akit aztán a ráadásul nem a megszokott helyén, hanem a jobboldalon játszott nagyott a visszavágón, és vselkedett végre úgy, mint egy csapatkapitány.

A válogatott a selejtezőkön egyszer sem játszott olyan meggyőzően, mint a két pótselejtezőn, Dárdai alatt sem. Különösen a budapesti meccsen tűnt annyira magabiztosnak, amilyen emberemlékezet óta nem volt magyar csapat. 

A kijutás után nem lehet kérdés, hogy Storckkal hosszabbít-e a szövetség. A magyar focit két olyan kapitány keltette életre, akik addig az utánpótlással foglalkoztak. Nem a fociakadémiák hazájában. Talán érdemes lenne a magyar edzőknek is elkezdeni megismerkedni a szakmával.