A Blikk információi szerint egy közismert brit iszlamista hitszónokot, az Abu Izzadeen néven működő, de Trevor Brooks-ként született férfit fogták el néhány napja a magyar rendőrök Lőkösházánál.
Brooks-ot és egy társát még november 14-én igazoltatták a román vasúti határátkelőnél, mire egyikük egy brit jogosítványt, másikuk csak egy Koránt mutatott fel.
A jamaicai származású, 1975-ös születésű Brooks 1 nappal 18. születésnapja után tért át az iszlám hitre, majd a hírhedt iszlamista hitszónok, a ma már Amerikában életfogytigalni börtönbüntetését töltő Abu Hamza befolyása alá került.
Később Afganisztánban és Pakisztánban is járt, ahol állítólag terrorista kiképzésben is részesült. Az Al Ghurabaa nevű, 2006-ban terrorvád miatt betiltott szervezet szónokaként működött, majd 2007-ben a brit rendőrség le is tartóztatta terrorizmusra felbujtás vádjával.
Végül 2008-ban csukták le négy és fél évre, ám szabadulása után is szigorú feltételeknek kellett megfelelnie - például nem hagyhatta el Nagy-Britannia területét.