Egy nagyon friss leletet választott 2015 novemberében a hónap műtárgyának a Néprajzi Múzeum:

egy jellemzően szürke muszlim női kendőt, ún. hidzsábot, amit a szorgos néprajzosok Ásotthalom térségében találtak a magyar-szerb határon szeptember közepére felépített drótakadály pengésdrótjára gabalyodva.

"Hogyan kerülhet máris múzeumba és egyben bemutatásra egy olyan tárgy, amely még része egy éppen zajló történelmi eseménynek? Milyen jelentéseket hordoz és kérdéseket vet fel történelmi távlat nélkül, itt és most?" - teszi fel a kérdést önmagának a tárgyat a múzeum honlapján bemutató kutató, Vörös Gabriella, hogy aztán lehetőségei szerint meg is válaszolja.

Kezdjük a száraz tényekkel:

• a kendőt Ásotthalom térségében találták, a pengeakadályra akadva;
  
• erősen megrongálódott;
  
• anyaga selyem és természetes alapú műszál, vagyis viszkóz;
  
• színe szürke, mintázata gépi szövésű;
  
• viselője egy vagy több biztosítótűvel rögzítette a fejrésznél;
  
• tulajdonosa muszlim nő lehetett.
  

Vörös szakvéleménye szerint a kendőt a hajat, nyakat és mellkast eltakaró sálként, ún. hidzsábként hordhatták, ahogy az Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában szokás.

Ez a szokás amúgy valóban csak szokás, és nem konkrét vallási előírás, a Korán valójában nem tartalmaz részletes előírásokat a ruházatról, csupán a meztelenség elfedését írja elő mindkét nemnek. Maga a kendő szinonímájaként is használt "hidszáb" kifejezés eredetileg a megfelelő öltözködést, viselkedést, valamint a nők és férfiak közti kommunikációs irányelvek összességét jelenti,

"a Koránban is az elválasztásra, a takarásra, a fátyoljellegre utal konkrétan és átvitt értelemben egyaránt" - írja Vörös.

A kutató szerint a kendőhasználat sokkal inkább kulturálisan meghatározott szokás, aminek az eredete az iszlám előtti időkre nyúlik vissza.

A hónap műtárgya viszont kontextusából kiszakítva ezekről a finom részletekről már nem árulkodik. Nem tudhatjuk, hogy honnan érkezett a viselője, hogy milyen jelentésekkel hordta, hogy számára is egyenlő-e a meztelenséggel a szabadon hagyott fej, haj. Ahogy azt se tudjuk, hogy elvesztése pótolhatatlan veszteség, vagy a menekülőnek volt lehetősége több kendőt is magával hosznia.

"A kendő mint múzeumi tárgy szmélyes aspektusai és - az európai kultúra felől nézve - mássága, hogy mit is jelentett eredeti használati közegében, még felderítés alatt áll" - írja Vörös, aki szerint az viszont vitathatatlan, hogy "történelmi és dokumentális értéke önmagán túllépve az emlékezet nagyobb dimenzióit lesz képes bemutatni", mert ez a kendő

tanú tárgy

a menekülés dehumanizált folyamatában, ami segít jobban megérteni egy 21. századi sorseseményt.

Nekünk, laikusoknak meg megmutatja, hogy a néprajz nemcsak letűnt korokról, hanem kortárs világunkról is mennyi mindent el tud mondani, hogy nem a történelem skaneznjével, hanem magával az élettel foglalkozó tudomány. (Via Néprajz.hu)

UPDATE 11:05:

A poszt megjelenése után levélben jelentkezett Hering Orsolya, a Néprajzi Múzeum sajtósa, aki felhívta a figyelmem, hogy a hónap műtárgya egy nagyobb kutatás részeként végzett terepmunka közben került a múzeum birtokába. A kutatás eredményeit két kötetben összegezték, az egyiket, a "Vándorló tárgyak: Bevándorlók tárgykultúrája Magyarországon" címűt Árendás Zsuzsa és Szeljak György szerkesztették, és ebben többek között szó van például a török vállalkozók tárgyairól, az indiai migránsok lakáskultúrájáról, az orosz identitásról. A másik kötetet, "Az otthon tárgyai - Képesköny a magyarországi bevándorlók tárgykultúrájárólt" Kerék Eszter és Szuhay Péter szerkesztették, ebben migráns tárgy- és élettörténeteket gyűjtöttek össze.

A "Bevándorló közösségek tárgyközpontú vizsgálata Budapesten" című kutatási projektet az OTKA támogatta, a terepmunkán alapuló kulturális antropológiai vizsgálat abból az előfeltevésből indult ki, hogy a migrációs és a tárgyelméleti megközelítések közös alkalmazásával új oldalról ismerhetnénk meg a bevándorlók életét, tárgyaik elemzésével integrációs stratégiájukról is hasznos információkat szerezhetünk.