Valóban ritkítja járatait a MÁV

közlekedés
2015 november 21., 08:16
comments 74

Egy hete írtuk meg, hogy 

járatritkításokra készül a Fidesz.

Hiába tagadták aztán az illetékesek: a december 13-ától érvényes menetrend szerint valóban kevesebb vonat közlekedik majd. 

photo_camera

A heol.hu szerint például Heves megyében az Eger-Füzesabony vasútvonalon 

tizenhat vonatot szűnne meg.

A tervezet szerint a hétvégéken Füzesabonyból a páros óra 8 perckor, Egerből a páratlan óra 31-kor induló vonatok esnének ki, így csak minden második órában lehet majd Budapestről a megyeszékhelyre eljutni. Az információt a MÁV megerősítette, december 13-tól valóban kevesebb vonat fog járni a megyében. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.