• Simán lehet Kalasnyikovot venni az utcán, miközben a mecsetben arról beszélnek, oda kell figyelni arra, mit olvasnak a gyerekek az interneten.
• Egy csatorna két partján egészen különféle világok találkoznak Brüsszelben.
• Molenbeek a dzsihád európai központja, de nem úgy, ahogy a fenyegető beszámolók alapján a legtöbben elképzelnék.
• A 444 megnézte közelről a hírhedt negyedet, ahonnan a párizsi terrortámadások elkövetői közül többen is indultak.

Különleges alkalom volt a pénteki ima a molenbeeki Al Khalil mecsetben. A pénteki ima persze egyébként is különösen fontos a muszlim közösségek számára, de most a szokásosnál is többről volt szó. Ez volt az első péntek a párizsi mészárlás óta. Ráadásul kiderült, több terroristának is köze volt a brüsszeli negyedhez, egyikük azóta is errefelé bujkálhat. 

Egész héten nyüzsögtek itt a tudósítók, és a világ fontosabb lapjai tele voltak cikkekkel arról, hogy ez a brüsszeli negyed lett a dzsihád európai központja. Nem csoda, hogy a közösség útmutatást várt, és a szokásosnál is többen jelentek meg pénteken.

Alig egy órája érkeztem meg ekkor Molenbeekbe.  A mecsetben kívülről nem volt semmi feltűnő, illeszkedett az unalmas épületek közé. A kerületben összesen 22 mecset van, azért ezt kerestem, mert a múlt héten ennek utcájában is volt rendőrségi akció.

A fotocellás bejáratra a helyi iszlám közösség közleményét ragasztották ki. Egy kicsit megnehezítette a francia nyelvű, comic sans betűtípussal írt szöveg elolvasását, hogy amikor az ajtó közelébe mentem, az újra és újra kinyílt, de részletekben összeállt, hogy elítélték a támadást, együttérzésüket fejezték ki, és többek között arról írtak, hogy az iszlám egymás tiszteletén és megbecsülésén alapul. Aki megöl egy ártatlant, az egész világot öli meg, aki megment egy ártatlant, az egész világot menti meg, idézik a Koránt. Az együttműködésről és a békés együttélésről is szól a szöveg.

Odabent barátságosan fogadtak, és nem én voltam az egyetlen tudósító, több stáb is gyülekezett a sarokban. Egy belga tévé élőben jelentkezett be az ima kezdetekor.

Az ima elején felolvasták a közleményt, egy másik hasonlóval együtt, amit a Belga Imámok Ligája fogalmazott meg. Aztán Mustafa Kastit imám elkezdett beszélni a teljesen megtelt terem előtt. Az először arabul, majd franciául is elmondott szöveg első része inkább általánosságban szólt a tiszteletről, az együttélésről és a békéről, a második részben viszont teljesen konkrét, a jelenlegi helyzetről szóló útmutatást kaptak a közösség tagjai.

Az imám felszólította a közösségek fontosabb alakjait, vallási vezetőket, oktatókat és mindenek előtt a szülőket, hogy figyeljenek oda a fiatalokra. Ezzel a legfontosabb témáról beszélt: az Iszlám Állam elsősorban tizenéveseket hálóz be (a legfiatalabb molenbeeki dzsihádista 13 évesen ment Szíriába). Elmondta, ezt nem fogja megoldani senki más, a közösség tagjainak maguknak kell tenniük azért, hogy a fiatalok ne radikalizálódjanak. Külön beszélt a szülőknek arról, figyeljenek oda, mit csinálnak a gyerekek az interneten - ez is a legfontosabb kérdések közé tartozik, a legtöbbeket így ér az ISIS. A vallási oktatókat pedig arra figyelmeztette, nagyon figyeljenek arra, hogy mindenkihez az iszlám valódi tanai jussanak el. Ez is sokat emlegetett probléma: szaúdi hitszónokok gyakran hirdetnek radikális iszlamista nézeteket titkos imahelyeken.

Ugyanebben a kerülteben, a mecsettől pár sarokra péntek este a rendőrség lecsapott egy fegyverekkel teli lakásra, és letartóztattak több embert. Lövöldözés nem volt, az akció viszont minden bizonnyal összefüggött azzal, hogy szombat reggelre Brüsszelben a legmagasabb szinte emelték a terrorkészültséget, leállították a metrót és a párizsihoz hasonló támadás lehetőségére figyelmeztették az embereket. A pénteki rendőrségi akcióról szombat reggel lehetett értesülni a belga sajtóból. A gépfegyveres katonákkal teli, meglehetősen kihalt brüsszeli belvárosban sétáltam épp a havas esőben, amikor megjelent a pénteki rajtaütésről szóló hír, és mivel meg volt nevezve az utca is, visszasiettem Molenbeekbe.

Ugyan a helyszín nem pont az volt, amit a belga cikk említett, de egy autószerelő-műhelyben útbaigazítottak, és sikerült megtalálni a sarokházat. Amin a világon semmi különös nem látszott. 

A lakás, amire lecsaptak, a második emeleten van, ablakait újságpapírok takarják. A ház alsó szintjén egy bezárt bolt található, de annyi minden van zárva Molenbeekben, hogy ez fel sem tűnk.

A házzal szemben egy lakótelep-hangulatú épület áll. Két ott lakó fiatal, kapucnis marokkói srác épp az utcán nézelődik, beszélgetni kezdünk. Azt mondják, látták az akciót, a rendőrök elvittek egy csomó Kalasnyikovot - egyébként is szinte az egész lakótelep végignézte a rajtaütést. Van videójuk is, de azért fizetnem kellene, mondják, ami azért inkább hangzik csibészségnek. Amikor tévékamerás stábok jelennek meg, behúzzák a kapcnijukat és odébb állnak. Utánuk megyek, és megmondom, hogy fizetni nem fogok, de sikerül rábeszélni őket, hogy legalább mutassák meg a felvételeket.

Az utcán nem jö be rendesen az internet, ezért hátramegyünk a lakótelep másik oldalára. Egyikük megmutatja a Snapchatjét. Ismerősei My Story-jai (ez nagyjából a Facebook-státusznak felel meg, csak képekkel és videókkal) a rajtaütéskor készült képekkel és rossz minőségű videókkal vannak tele, olyan feliratokkal, hogy Valakit letartóztatnak!!!, és Úristen történik valami!!!

Molenbeek jó hely, simán lehet hasist venni az utcán, mondja egyikük. 

Meg Kalasnyikovot is tudsz venni bárhol, nagyon egyszerű

-  mondják nevetve.

Az ilyesmit a legtöbb esetben túlpörgött fiatalok nagyzolásának gondolnám. Molenbeekben viszont nem túlzás. A kerületben híresen egyszerű fegyverhez jutni, több terrortámadás elkövetője is itt szerzett be gépfegyvert. Úgyhogy most hiszek nekik. Megköszönöm, hogy megmutatták a képeket, és elindulok, de ők fel sem néznek, csak nézegetik tovább a Snapchat-felvételeket, amik között szívecskés csajok és a rendőrségi akciók felvételei váltják egymást.

A csatorna rossz oldalán

A héten megjelent cikkek közül több is kiemelte, hogy a hely, ami a legtöbb dzsihádistát kitermeli Európában, milyen közel van a brüsszeli diplomatanegyedhez, ahol az EU legfontosabb intézményei működnek.

Molenbeekben sétálva az egymás közvetlen közelében lévő világok közötti éles különbség az, ami igazán szembetűnő. Talán, ha tízméteresek azok a hidak, amiken át lehet sétálni a csatorna felett a kerület határában (ez látszik a fenti nagy képen). Mégis, többször olyan érzésem volt, mintha azok a hidak valójában falak lennének. A csatorna egyik oldalán kendős asszonyok sétálgatnak bezárt üzletek, páreurós textilholmit kínáló utcai árusok között. A másikon fancy bárokban ülnek divatosan felöltözött fehér fiatalok. És az átjárás elég kicsi.

Molenbeek egyáltalán nem úgy terrorközpont, ahogy a fenyegető hangulatú cikkekből elképzelnénk. Az okokat persze le lehet írni:

• Belgium stratégiailag kiemelkedően jó helyen van, pillanatok alatt el lehet jutni Németországba vagy Franciaországba, ezen belül Molenbeek kifejezetten kényelmesen közel van az autópályához.
  
• A szegény, elhanyagolt, döntő többségében bevándorlók és az ő gyerekeik által lakott negyedben könnyű eltűnni a hatóságok szeme elől, és dühös és csalódott fiatalból is van bőven
  
• A nehézkesen, széttagoltan működő belga hatóságok kezei közül könnyű kicsúszni.
  
• És természetesen a gyakorlatilag szabad és nyílt lőfegyver-piac is kapóra jön a terroristáknak.
  

Mindez viszont nem azt jelenti, hogy nem muszlim fehér emberként ne tudtam  volna zavartalanul sétálni az utcán, vagy akár, hogy a negyed százezer lakójának többsége gyilkos merényleteket tervezne itt a nyugat ellen. 

A környék nagy része békés, péntek este tele vannak a jellegzetesen közel-keleti hangulatú teázók, a kerület flamand elitje pedig több demonstrációt és megemlékezést is szervezett a héten, hogy ellensúlyozzák a rossz híreket, és teleplakátolták az épületeket békejeles Molenbeek-feliratokkal. A helyi flamand kulturális központ közleményt adott ki Molenbeek megbélyegzése ellen, és a kerület anyái is azt kérik, ne csináljanak bűnbakot egységesen a fiaikból.

Sétáltam haza egy buliról éjszaka az utcán egyedül, voltam mecsetben, néztem híradót teaházban a helyiekkel, és a népszerű vasárnapi piacra is elmentem, igaz, hiába, mert a terrorveszély miatt az is elmaradt.

Ez viszont a teljes képnek csak egy része, és nemcsak azért, mert egy hétvége alatt nyilvánvalóan nem lehet megismerni egy ilyen helyzetet, pláne amikor a rendőrség akciók miatt amúgy egy kicsit be van fagyva minden. Sokaknak egészen másmilyen élményei voltak.

Betelt a pohár

A napokban jelent meg a Politicón egy volt molenbeeki lakos, Teun Voeten háborús fotós és antropológus cikke, aki kilenc év után, sok keserű tapasztalattal a háta mögött hagyta ott a kerületet. A pohár akkor telt be nála, amikor egy szalafita szónok próbálta megtéríteni az utcában, ahol lakott. Addigra már látta, hogyan hagyják ott a kerületet a zsidók és a melegek az állandó zaklatások miatt, hogyan szólnak be és nevezik mocskos kurvának a fehér lányokat az utcán tengődő frusztrált muszlim fiatalok. És van egy rész a cikkében, amit felszínes benyomások alapján én is hasonlóan éreztem. Azt írta, a kerület valójában nem multikulturális, hanem szinte egységesen marokkói, és kifejezetten bezárkózóvá és konzervatívvá vált.

Esténként én is azt tapasztaltam, hogy a teaházak ugyan valóban megtelnek - de szinte csak ilyenek vannak, nem pedig felváltva teaházak, kocsmák és koncerttermek. Kevésbé láttam azt, hogy kendős asszonyok sétálnak együtt lobogó hajú európaiakkal, kapucnis észak-afrikai fiatalok bandáznak kapucnis fehérekkel, hanem szinte csak kendős asszonyokat és főleg marokkói fiatalokat. (A helyzetet valamennyire színesíti, hogy a kerület bizonyos részein érezhetőbb a flamandok jelenléte. De Molenbeek belsejében tényleg sokkal inkább egységesnek tűnt a kép.)

Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többség egyetértene itt az Iszlám Állammal, vagy hogy a helyiek ne háborodnának fel jogosan, amikor Jan Jambon belügyminiszter a kerület "kitakarításáról" beszélt.

A bányászat romjai

Az viszont igaz, hogy az egykor sikeresen pörgő bányászat romjain itt maradtak elég sokan, akiknek nem sikerült beilleszkedniük a belga társadalomba, és nincs is sok reményük a felemelkedésre. A szénbányák és acélgyárak vonzották a bevándorlók első generációját, Molenbeeket “kis Manchesternek” is hívták a XIX. században. A második világháború után viszont ezek az iparágak megroppantak, az itt maradt és azóta érkezett generációk tagjai közül pedig sokan nehezen találnak más lehetőséget.

Az sem segített, ahogy a politikusok kezelték a helyzetet: a Molenbeeket 2012 előtt 18 éven át vezető szocialista polgármester, Philippe Moureaux eleinte a bevándorlók ellen hergelt, aztán amikor meglátta bennük a szavazatszerzési lehetőséget, úgy megkönnyítette a letelepedés feltételeit, hogy 15 éve alatt 30 százalékkal megnőtt a kerület lakossága. Ebben az időszakban jelentek meg a radikálisok. 

És nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy a belga társadalom és állam egyébként sem egy túl egységes, ahova olyan könnyű lenne intergrálódni. Már csak nyelvi okokból sem, az érvényesüléshez szükség lenne francia és holland nyelvtudásra is, a bevándorlók közül utóbbit viszont nagyon kevesen beszélik.

A leszakadt, elszegényedett területen aztán egyre gyakoribb lett a bűnözés. És egy idő után ez már nemcsak hasist, nemcsak lopásokat jelentett, hanem a fegyverek is megjelentek a feketepiacon. A társadalmi elkülönés a családott és dühös fiatalok egy részénél pedig már nem csak utcai beszólásokban nyilvánult meg (nem mintha az természetes lenne), hanem fogékonyak lettek a radikális térítők agymosására - akik egyébként is elég jól el tudtak tűnni a sűrűn lakott negyedben. Így pedig előállt a helyzet, hogy Belgiumból származik az egy főre jutó legtöbb dzsihádista Európában - miközben, ahogy a mecsetben láttuk, ez ellen a muszlim közösségek is próbálnak küzdeni, még ha ez kívülről nem is mindig látszik.

Amikor befejeztem ezt a cikket vasárnap délután a csatorna partján lévő hostelben (ami egyébként egész hétvégén tele volt vendégekkel, és nem is zavartatták magukat túlzottan a terrorveszély miatt), kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy mostanra itt is megjelent két gépfegyveres katona, akik a bejáratnál állnak őrt. A legfelső fokozatú terrorveszély továbbra is érvényben van.