Hajdu János egyelőre nem akarta elmondani, dzsihádisták voltak-e a hét végén elfogott fegyveres csoportok

bűnügy
2015 november 24., 19:13
comments 258

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az M1-en beszélt arról, hogy a TEK a múlt hét végén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig „bombalaborra” is bukkantak.

Hajdu János elmondta, hogy két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken:

  1. Egy gépkocsiban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. Afegyverszakértő szerint ezek éles lőfegyverek, amikhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is.
  2. A másik esetben, aminek szerinte nemzetközi szálai is vannak, négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, a kocsiban robbanóanyagot találtak.

A házkutatások során „bombalabort” találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amik „emberélet kioltására maximálisan alkalmasak”. Hajdu János szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat „álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani”.

Kitért arra is, hogy történtek már őrizetbe vételek, letartóztatások, a letartóztatottak végső száma szerdán derül ki.

Még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, és azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.

Arra a kérdésre, hogy dzsihadistákról lehet-e szó, Hajdu János azt mondta: azt kéri, a TEK erre a következő napokban adhasson választ.

Hajdu János szerint a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.