Hatalmas várakozás előzte meg az ENSZ idei klímacsúcsát. Hétfőtől december 11-éig fog Párizsban tanácskozni a világ 147 vezetője és rengeteg fontos beosztásban lévő ember, hogy kitalálják, mit lehet kezdeni a kontrollálatlanul melegedő bolygóval. 

Ez a huszonegyedik alkalom, hogy a Conference of Parties néven megrendezett klímakonferenciát megrendezik, az idei mégis különleges. 

• Egyrészt mára már nem vitatja gyakorlatilag senki, mekkora fenyegetést jelent a világunkra a klímaváltozás, és hogy emögött főleg az emberi tevékenység áll. 
  
• Másrészt a legutóbbi nemzetközi, globális megegyezési kísérlet 2009-ben Koppenhágában hatalmas csalódást okozott. 
  

A cél egyértelműen most is meg van határozva:

el kell érni, hogy 2100-ig ne nőjön két Celsius-foknál többet a bolygó átlaghőmérséklete.

Az viszont teljesen egyértelmű, 

hogy az ehhez szükséges intézkedésekről nem lesz megállapodás a következő két hétben. 

Ugyanakkor az ENSZ klímakutatói szerint így sem szabad majd kudarcként tekinteni a csúcsra. 

A Politico elemzése szerint a mostani tét az lesz, hogy megállapodjanak arról, melyik ország milyen mértékben hajlandó visszanyesni a károsanyag-kibocsátását. Érzékeny sakkjátszmáról van szó, hiszen egymással versengő gazdaságoknak kell kölcsönösen lemondaniuk a rövidtávú növekedést inkább elősegítő energiaforrásokról, cserébe egy közös célért. 

Párizsban több mint negyvenezer ember fog részt venni a tárgyalásokon, 196 kormányt képviselve. A konferencia első napjaiban a világ vezető hatalmainak elnökei beszélnek majd, Barack Obama és Hszi Csin-ping is fel fog szólalni. 

A résztvevők egy 55 oldalas vázlatból dolgoznak, aminek megalkotását hónapokon át tartó egyeztetések előzték meg. Ennek egyik eleme, hogy a klímaváltozással foglalkozó kutatók által szükségesnek ítélt károsanyag-kibocsátási mértékhez hozzáigazítsák azt a mértéket, amit már a csúcs előtt vállaltak a résztvevő országok. 

A másik fontos kérdés pedig annak eldöntése, hogy melyek számítanak gazdagabb és melyek szegényebb országoknak. Ez azért kérdés, mert e szerint fogják majd megosztani a klímaváltozás elleni küzdelem gazdasági terheit. 

A fellépés ugyanis rövid távon biztos nem lesz olcsó. A brit jegybank elnöke, Mark Carney legutóbb például arról beszélt, hogy a világ olaj-, szén- és földgázkészletének egy jelentős részét nem kéne már kitermelni, mert azok gyakorlatilag elégethetetlenek, ha a környezeti következményeket nézzük. 

Mostanra 180 ország, melyek közösen a világ károsanyag-kibocsátásának 95 százalékáért felelősek, vállalták, hogy képesek lépni 2030-ig. A kérdés ennek mértéke, és hogy kire milyen mértékben jutnak majd a terhekből. 

És persze számos példa mutatta már meg, hogy ezek a fajta ígéretek önmagukban még nem garantálják a sikert, jól látni ezt az 1997-ben ratifikált kiotói jegyzőkönyv példáján, amiből teljesen hiányoztak a végrehajtását kikényszerítő lehetőségek, így hiába vállalta több fejlett ország is, hogy visszavágják a károsanyag-kibocsátást, a rendszert végül könnyedén ki lehetett játszani. 

Párizsban ezzel a kérdéssel is meg kell majd küzdeni. Ennek ellenére a résztvevők előzetesen meglehetősen optimisták voltak, szerintük lehetséges egy jogilag is kötő egyezségre jutni a csúcs végére. Az előzetes várakozások szerint az egyik nagy vita majd az Egyesült Államok és az Európai Unió között lehet. Brüsszel ugyanis azt szeretné, ha a megállapodás legtöbb eleme jogilag kötelező érvényű lenne. Ebbe beletartozna egy olyan hosszú távú klímacél, amit a világ hét vezető hatalma fogadott el júniusban és a világ gazdaságának szénmentesítése 2100-ig. 

Szintén szeretnék, ha a kibocsátás mértékének csökkentését egységesen mérnék a világon. Kína és az USA viszont nem szeretné, ha önkéntes vállalásaikat a nemzetközi joghoz kötnék. 

Az optimista hangulathoz hozzájárulhat az is, hogy hétfőre derült ki, a világ leggazdagabb emberei Bill Gates köré szerveződve többmilliárd dolláros alapot hoznak létre, hogy így segítsék a megújuló energiák térnyerését. 

Ugyanakkor a Politico szerint van két pont, amiben vélhetően biztosan nem lesz megegyezés. 

Az egyik annak megkülönböztetése, hogy ki mennyire felelős a káros anyagok légtérbe engedéséért. Klasszikusan ezt úgy szokás évtizedek óta kezelni, hogy vannak a fejlett országok és a világ többi része. Ugyanakkor az EU és az USA jobban kidolgozott rendszert szeretne erre, ami alapján újra lehetne számolni a felelősség mértékét, ezzel pedig az 1992 óta feltörekvő pályára állt gazdaságok szerepe is átértékelődhetne. 

A másik kérdés a gazdasági segély kérdése. A fejlődő országok már most azt szeretnék, ha a világ fejlett országai előre elköteleznék magukat, mekkora segítséget fognak nyújtani nekik 2020 után. A fejlett országok viszont nem akarnak előre ilyen konkrét kötelezettséget vállalni. (via Politico)