Eljárás indult az esztergomi orvos ellen, aki elküldte a rákos betegét

Egészségügy
2015 december 01., 09:34

Az Esztergomi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az esztergomi kórház egyik orvosával szemben. 

Egy beteg jelentkezett 2013. január 10-én a kórházban, miután a bal mellében egy csomót tapintott. A doktornő megállapította, hogy a bal emlőben valóban csomók láthatóak, az elváltozások miatt félév múlva kontrollvizsgálatot javasolt. 

Az asszony később nagyobbnak érezte a csomókat, ezért nem várta meg a féléves időtartamot, hanem 2013. június 19. napján újabb vizsgálatra ment. 

Ugyanaz az orvosnő a vizsgálatkor megállapította, hogy a korábbi csomók mérete a duplájára nőtt, ezért félév múlva esedékes kontrollvizsgálatot írt elő. 

Az asszony azonban egy héttel később felkeresett egy magánrendelőt, ahol ultrahang vizsgálatot végeztetett. Itt mintavételt javasoltak neki, majd ezt követően egy másik kórházban rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak nála, és eltábolították a mellét. 

Az ügyészség szerint a beteget pusztán féléves kontrollra küldő orvosnő szakmai szabályt szegett akkor, amikor a sértett vizsgálatát követően nem rendelt el további vizsgálatokat, nem kezdeményezte a mintavételt, és ezzel a sértett egészségét közvetlen veszélynek tette ki. 

Az orvosnő tagadta a bűncselekmény elkövetését, büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság dönt.  (ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.