Ennél jobban nem is lehetne eldugni a közbeszerzéseket

gazdaság
2015 december 01., 10:47

Olyan szuper az (egyébként még mindig nem végleges) új közbeszerzési törvény, hogy első ránézésre úgy tűnhetett, hogy egyszerűen eltűntek a közbeszerzések: november 1-től kezdve összesen csak két kiírás jelent meg a TED-ben.

De igazából továbbra is van szüksége az államnak mindenfélére magánbeszállítóktól,

csak a kiírások jól el vannak rejtve,

jött rá a Napi.hu.

Vannak ugyanis az új rendszer szerint olyan közbeszerzések, amelyek ugyan félig-meddig nem nyilvánosak (azaz a "nemzeti eljárásrend" vonatkozik rájuk), de kell róluk küldeni öt nappal az eljárás indulása előtt egy "összefoglaló tájékoztatót". Éppen azért vezette be az összefoglaló tájékoztatót a hivatal, mert sok kritikát kapott – vélhetően uniós oldalról is – nemzeti eljárásrend, azaz "a háromajánlatos eljárás", amikor is beszerzés kiírója kiválaszt tetszése szerint három ajánlattevőt, és még csak nem is kell nyilvánosan meghirdetnie az eljárást. Ami első hallásra is elég korrupciógyanúsan hangzik.

A magyar közbeszerzések 56 százaléka ilyen háromajánlatos volt 2014-ben, összesen 3955 eljárás.

Na de hol lehet ezekre az összefoglaló tájékoztatásokra rákeresni a hivatal honlapján, a kozbeszerzes.hu-n? Ez csak egy eldugott, hivatalnoknyelven megírt pdf-ből derül ki. Semmiféle figyelemfelkeltő útmutató nem segíti a potenciális versenytársakat.

Nem ám a keresőben kell keresni.

photo_camera

Hanem egy eldugott adatbázisban:

photo_camera

Ami elvisz a hatósági internet egy új zugába, ahol szintén tudnunk kell, hogy mire kell klikkelnünk.

Nem a "Közbeszerzés eljárás keresőre".

Nem is a "Hirdetmény keresőre".

Hanem csakis a "Dokumentum típus szerinti keresőre".

photo_camera

Innentől már szinte sínen vagyunk.

photo_camera

A "Dokumentum típusa" menüpontból kiválasztjuk az "Összefoglaló tájékoztatást"...

photo_camera

... és már meg is van! Gyerekjáték.

Itt máris találhatunk 23 zsíros közbeszerzést, amiről garantáltan nem értesülhetett senki véletlenül, csak az, aki tudta, hogy hol kell keresni.

photo_camera

(Napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.