Életem egyik legszerencsésebb húzásának tartom, hogy mindeddig sikerült a távol tartanom magam a geekség legmélyebb bugyraitól, a gyűjtögetős kártyajátékoktól. Nem mondom, hogy könnyű volt ellenállni a csábításnak, de egészen mostanáig megúsztam, hogy mindenféle trollbarlangokban kelljen zoknis- szandálos geekek társaságában gyanúsan ragacsos kártyapaklikat átnyálaznom, aztán az egyik gyanúsan ragacsos lapot elcserélnem a másik gyanúsan ragacsos lapra, majd este valamelyik játszópajtásom albérletében, a műperzsa szőnyegen törökülésben kuporogva, immár szandál nélkül, csak zokniban kijátszani a csodalapot a dohányzóasztal egyik sarkán, és lesni a hatást.

Úgyhogy amikor tavaly egy online gyűjtögetős kártyjáték, a Hearthstone lett az év stratégiai játéka, az év mobilos játéka, az év multiplayer játéka és amúgy globálisan az év játéka is, csak megvontam a vállamat: inkább kuporgok életem végéig a dust2-n egy láda mögött egy rozsdás awp-vel a kezemben, minthogy ogrékat, trollokat meg murlocokat rakosgassak egy képzeletbeli dohányzóasztal sarkára. Zokniban, természetesen.

Aztán magam sem tudom, milyen indíttatásból, talán egy Purple-Trump-meccs hatására, amibe véletlenül belefutottam a Youtube-on, kíváncsiságból letöltöttem a Hearthstone-t. És, ahogy arra számítani lehetett, ott is ragadtam. Hogyan történt?

Worthy Opponent: Nyikolaj

A Hearthstone alapja a több száz, sőt több ezer lehetséges kártyalap, amik különböző képességekkel rendelkeznek: vannak köztük lények, varázslatok és fegyverek. 

Ezekből összeállítasz egy 30 lapos paklit (decket), amiben egyfajta lapból legfeljebb kettő lehet. A gép ellen is lehet játszani, de a legjobb szórakozás a humán ellenfél, akivel barátságos meccsen és Ranked módban is meg lehet küzdeni. 

 A gép igyekszik méltó ellenféllel (Worthy Opponent) összesorsolni, akivel nagyjából egy szinten állsz, és akit nagy valószínűség szerint úgy hívnak majd, hogy Nyikolaj, Mihail, esetleg NobleAndruina13. Na, az ő hősét kell a lapok egymás utáni kijátszásával megsemmisítened úgy, hogy leviszed az egészségét (health) 30-ról 0-ra. Vagy mínusz 64-re, mert az is megtörténik néha.

Namármost a Hearthstone freemium játék, olyan, mint a Clash of Clans, a Team Fortress vagy a Candy Crush Saga: ingyen van ugyan, de minden erővel igyekszik elérni, hogy pénzt költs rá. A legerősebb, leghatásosabb lapokat vagy pénzért lehet megszerezni, vagy fáradságos munkával: te döntöd el, hogy megvásárolod-e 25 dollárért a küldetést, ami a végén menő lapokkal ajándékoz meg, vagy addig játszol, gyakorlatilag látástól vakulásig, amíg össze nem jön annyi virtuális pénz (arany), amiből zsákbamacska módszerrel lapokat tudsz vásárolni, illetve az említett fizetős küldetést ingyen, legalábbis igazi pénz kifizetése nélkül végre tudod hajtani.

Mágus ellen mágusmogyoró

Én pedig egy dolgot megfogadtam már az elején: ha már az időmet elcseszem vele, legalább pénzt nem költök a Hearthstone-ra, inkább megpróbálom kihozni belőle, amit ingyen ki lehet. És hogy a Hearthstone nem véletlenül lett tavaly az év játéka, azt az bizonyítja, hogy a kedvenc paklim, ami a keresztségben a Halálpap! nevet kapta, még így, csórón is rengeteg örömet képes szerezni, főleg akkor, amikor kijön a lépés, és sikerül vele leverni a láthatóan csilliárdokból összeállított deckeket. 

Ez a béna, gyakorlatilag alaplapokból álló, alkalomszerűen javítgatott, foltozgatott paklim pont olyan, mint egy felturbózott Zsiguli a Forma-1-ben: lehet benne Weber karburátor, Sparco ülés meg Nardi kormány, az attól még csak egy Zsiguli marad. Viszont ami a Forma-1-ben soha nem történhet meg, a Hearthstone-ban bármikor megtörténhet: az elmúlt néhány hetem meghatározó élményének tartom, amikor Zsiguli típusú papommal óriási küzdelemben sikerült egy méregdrága óriásszörnyekkel felálló, Ferrari típusú mágust a végjátékban térdre kényszerítenem. Akkora élmény volt, hogy utána percekig járkáltam csípőre tett kézzel (természetesen zokniban), és számomra is megmagyarázhatatlan módon azt ismételgettem, hogy

na, máguskám, most aztán megkaptad az arcodba a mágusmogyorót!

Én kérek elnézést, tényleg teljesen meghülyültem.

De hogyan lehet Zsigulival leverni a Ferrarit?

Úgy, hogy a Hearthstone nem kizárólag a fölényes lapismeretre, a lankadatlan figyelemre és az alkalmazott matematikai ismeretekre épül (alapszinten összeadás és szorzás, felső szinten valószínűség-számítás, kombinatorika és káoszelmélet), hanem a szerencsére is.

Arról persze sokat lehet vitatkozni, hogy mekkora a szerepe a Hearthstone-ban a szerencsének a tudáshoz képest. Van, aki 60-70 százalékra teszi a szerencse szerepét, és van, aki ennél jóval kevesebbre. Saját tudományos megfigyeléseim alapján magabiztosan állíthatom, hogy ha nyerek, az mindig a tudásomnak köszönhető, ha veszítek, az pedig kivétel nélkül a balszerencsének.

Az viszont tény, hogy ha valakinek minden lehetséges lap a rendelkezésére áll, tehát olyan decket állít össze magának, amilyet csak akar, a tudás kerül előtérbe: a profik körökkel előre számolnak, pontosan tudják, mennyi damage-et tudnak okozni a kezükben lévő lapok, számolják, mi ment már ki és mi maradt bent, észben tartják az összes lehetséges kombót (a sajátjukat és az ellenfélét is), és minden esetben az optimális megoldást választják. Ettől profik.

Tekintsük is meg közösen a 2015-ös Hearthstone világbajnokság döntőjét, amit a svéd Sebastian "Ostkaka" Engwall játszott a kanadai Dylan "Hotform" Mullinsszal:

Én a Halálpap!-ommal nem is törekszem a profi státuszra - én az esélytelenek nyugalmával indulok a csatába. A Hearthstone visszafelé számolja a szinteket, tehát minél kisebb a szám, annál jobb, és egyszer voltam már 16-os szinten, de persze gyorsan visszabuktam, és erős a gyanúm, hogy ebből a pakliból sokkal többet nem is lehet kihozni. 

Egy Velen’s Chosent lekraftoltam ugyan (a felesleges vagy nem kívánatos lapokat el lehet adni, és a kapott pénzen, amit nem goldnak, hanem dustnak hívnak, lehet újakat venni), de se egy Ragnaros, se egy Kel’Thuzad, de még egy árva Zombie Chow nem sok, annyim sincs. De nem érdekel. Nem törődöm a metagame-mel, a kalózőrülettel, a sárkánytrenddel, a mech-divattal, jöhet szembe aggro, tempo, control vagy handlock, az én Stoic-YOLO Halálpap!-om azt vallja, hogy

a halál nem szégyen,

és persze ennek megfelelően egy erős lapokkal felszerelt ellenféllel szemben tízből kilencszer elvérzik. De a tízből azért az egy alkalomért, amikor nem vérzik el, már megérte. És biztos vagyok benne, hogy amikor a Halálpap!-om, sorsa beteljesedvén, felkerül a mennyországba, harminchárom sunyi mágus lesi minden kívánságát. Természetesen zokniban.

Öt ok, amiért szívből lehet utálni a Hearthstone-t

Év játéka ide, év játéka oda, a Hearthstone-ban bőve van mit utálni. Például:

1. Kőkorszaki interfész. Ha valaki azt állítaná, hogy ezt a játékot 1996-ban tervezték, egy csöppet sem csodálkoznék rajta. A grafikák és az effektek a maguk módján aranyosak, de a paklik összeállítása és módosítása kifejezetten nyomorúságosan zajlik, a crafting mód meg egy barátságtalan, rossz vicc.
   
2. Nem lehet lapot cserélgetni másokkal. Egy gyűjtögetős kártyajátékban ez alapkövetelmény lenne, és bár a fejlesztők mentegetőznek mindenfélével, nyilván csak annyi az oka, hogy azt akarják, hogy pénzt költs a lapokra ahelyett, hogy cserével könnyedén megszereznéd őket. 
   
3. A Battle.net, a Blizzard válasza a Valve Steamjére, konkrétan egy fos. Aki szokta szidni a Steamet, töltsön el egy órácskát a Battle.net-en, és majd megtudja, mi a magyarok istene. Lassú, akadozik, ledob, kidob, bezár, vagy inkább el sem indul. Néhány hete belefutottam egy olyan nyolcórás zárva tartásba, főműsoridőben, hogy a fal adta a másikat. Chatelni úgy lehet, hogy az ismerős nevére kattintunk, kisvártatva felugrik egy chatablak, abba beleírjuk, amit akarunk, elküldjük, aztán majd csak lesz valami. 
   
4. A játék legelején el kell dönteni, hol akarsz játszani, és a kontinensek között nincs átjárás. Ha európai szerveren kezdtél, esélyed sincs amerikaiakkal vagy ázsiaiakkal játszani, hacsak nem kezded nulláról újra az egészet. 
   
5. A neve, amit ki sem lehet mondani. Hársztón? Hörfsztón? Nemcsak a magyarok küzdenek vele, még az angolok anyanyelvűek egy része is tanácstalan: a Redditen külön thread indult a kérdés tisztázására. A megközelítően helyes válasz: hártsztón, vagyis a hearth /hɑːθ/, magyarul kandallókő, a heart-ra rímel, és nem az earth-re.