Pozsony és Prága is bekérette a magyar nagykövetet Kövér kijelentései miatt

külföld
2015 december 15., 06:25
comments 370

"Egyáltalán nem lett volna szabad felvenni Szlovákiát és Csehországot az Európai Unióba" - nyilatkozta még pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke a cseh Právo című lapnak. 

A magyar házelnök szerint elfogadhatatlan, hogy a Benes-dekrétumokat mind Szlovákia, mind Csehország megtartotta jogrendje részeként, mivel az mind az országaik területén élő magyarokat, mind a németeket kollekítven háborús bűnősnek minősítették, és kisemmizték.   

MTI Fotó: Kovács Tamás
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

A fentiekre reagálva a szlovák külügyminisztérium még hétfőn behivatta hivatalába Czimbalmosné Molnár Éva pozsonyi nagykövetet. A szlovák kormány részéről ezzel együtt jelezték azt is, hogy a két ország kapcsolata talán soha nem volt olyan jó a történelem során, mint most. A tárca épp ezért érthetetlennek, és szakmaiatlannak nevezte Kövér kijelentését, és arra kérte, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló kommentároktól. 

Berendelte a külügyi hivatalba a magyar nagykövetet a cseh kormány is. Lubomír Zaorálek külügyminiszter szerint "értelmetlenül zavarják a regionális együttműkődés" az ilyen és hasonló "múltba néző nyilatkozatok". Pető Tibor, prágai nagykövet az MTI-nek megerősítette, hogy kedden meg kell jelenni a cseh külügyminisztériumban. 

(VS / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.