Vádlott lett Rogán volt jegyzője, Rónaszéki László

Tbg
bűnügy
2015 december 16., 14:58
comments 166

Vádat emelt az V. kerületi önkormányzat volt jegyzője, Rónaszéki László és két társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, írja a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, egy étterem tulajdonosa kenőpénzzel szerette volna elérni, hogy a belvárosi vendéglátóhely reggel hatig tarthasson nyitva, ehhez jegyzői engedély kellett.

„A tulajdonos ezért hívta fel ismerősét, a vállalkozót, aki azt mondta neki, hogy vannak kapcsolatai, és másfél millió forintért cserébe elintézi az engedélyt. A vád szerint néhány nappal később már a jegyző is tudott a dologról, nem sokkal később pedig szabad utat adtak az éjszakai nyitvatartáshoz”

- írja a Magyar Idők.

A lebukásukhoz az vezetett, hogy a rendőrség már lehallgatta Rónaszéki telefonját egy másik ügyben.

Rónaszéki László jegyzősége idején már Rgán Antal volt a polgármester.

Rogán Antal még januárban azt mondta, az V. kerületi önkormányzatot az ingatlanügyek miatt érő vádak nem köthetők Rónaszékihez, aki ellen nem ingatlanügyben, hanem engedélyezési eljárással kapcsolatos ügyben indított eljárást az ügyészség.

Szerdán az V. kerületi önkormányzat az MTI-vel közölte:

„Nem a polgármester gyakorolta a munkáltatói jogokat Rónaszéki László volt jegyző felett. (...) A polgármesternek nem volt utasítási jogköre az olyan hatósági ügyekben, amiket a lezárult vizsgálat érint. Rónaszéki Lászlót a volt polgármester még 2013-ban, bizalomvesztés miatt leváltotta”

Juhász Péter Rogán Antal V. kerületi kihívója ennek ellenére így reagált a hírre:

„Mindenből pénzt csináltak Rogán alatt a belvárosban, még a hatósági engedélyekből is. (...) Ez lesz a sorsa minden bűnözőnek, ezért kell dolgozni nekem is, neked is.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.