A drogutáló Deutsch Tamás két volt felesége is kiállt a bíróság elé

politika
2015 december 21., 10:24
comments 188

A papírforma szerint ma hoznának ítéletet az egyik olyan perben, amit Deutsch Tamás Fidesz-politikus indított Juhász Péter, az ellenzéki Együtt társelnöke ellen, de Juhászék ezt egy állítólagos kokaindíler írásos vallomásával szeretnék megakadályozni.

A Fidesz politikusa azután indított polgári és büntetőpert az ellenzéki kollégája ellen, miután Juhász, felháborodva egy Deutsch-interjún, amiben a kormánypárti politikus azt állította, soha életében nem fogyasztott drogot egy sokkoló filmélmény miatt, nyilvánosan drogfogyasztással vádolta meg őt. Juhász bevallott célja volt ezzel, hogy kiprovokálja, hogy Deutsch beperelje őt, hogy ezután a bíróság előtt folytatódjon a drogvita.

Nagyágyúkat vonultatott ma fel Deutsch a perben. Személyesen tett vallomást első és mostani felesége is.

Első felesége és három gyermekének anyja arról beszélt, hogy ismeretségük három évtizede alatt semmi jelét nem tapasztalta annak, hogy Deutsch valaha drogozott volna, a témáról nem is beszélgettek egymás között, egyértelmű volt, hogy soha nem fognak kipróbálni ilyesmit - jelentette a tárgyalóteremből tudósítónk. Alkoholt alkalmaként fogyasztott Deutsch, a felesége ilyenkor észre is vette a szokatlan vidámságot. A napi 10-15 óra munka plusz a gyerekekkel való foglalkozás mellett a kábítószerezés meglátszott volna - vélte a volt feleség.

A mostani feleség, aki 2010 óta ismeri a politikust és 2012-ban házasodott össze vele, szintén cáfolta, hogy Deutsch drogot fogasztott volna, vagy hogy a téma akárcsak felmerült volna közöttük. Ellenkezőleg, a házasságuk egyik alaptételének nevezte, hogy elutasítják a drogokat. A vallomásában kitért arra a mémmé vált, legendás netes videóra és fotóra, amin Deutsch látszólag extatikus állapotban, elképesztően izzadva nyilatkozik. A nő felidézte, hogy a felvételek az EP-választások eredményváróján készültek, ahol a szellőzés szerinte minősíthetetlen volt, és Deutschon kívül mások is úgy néztek ki, "mintha ruhában zuhanyoztak volna".

photo_camera

Az alperes Juhász - bár az egész ügy elején tanúkat ígért - egy hús-vér tanút tudott személyesen a bíróság elé hozni, most mégis a vallomásokon keresztül akar nyerni. Négy újabb tanúja van ugyanis, akik eddig mind írásban nyújtottak be vallomást, amit egyikük közjegyző, a másik három pedig két-két tanú előtt tett. Ketten nem akarnak személyesen megjelenni, egy ember külföldön tartózkodik, de egy férfi, aki állítása szerint kokainkereskedő volt a kilencvenes években, állítólag hajlandó lenne személyesen is megjelenni, ha beidéznék. Őt az utolsó pillanatban játszották ki Juhászék. Annyira a végén, hogy a bíró azért rendelt el szünetet, hogy Deutschék elolvashassák az írásos vallomást és gyorsan eldönthessék, hogy mit reagálnak rá. 

A tárgyaláson eddig maga Deutsch is aktív volt. Ezen a felvételen például egy olyan vallomást ismertet, amivel Juhászék eddigi egyetlen, személyesen megjelenő tanúját szeretné hiteltelenként bemutatni. A férfi egy korábbi tárgyaláson azt vallotta, hogy a Nincs Pardon nevű szórakozóhelyen biliárdozás közben találkozott a barátaival, illetve futott össze Deutsch-csal, akivel később a biliárdszoba melletti vécében együtt szívtak el egy füves cigit. Deutsch a kissé nehezen érthető felvételen az NP volt üzemeltetőjének vallomását olvassa fel arról, hogy a Nincs Pardonban nem is volt soha biliárdasztal, csak egy biliárdszobának keresztelt helyiség.

Update: Tudósítónk jelenti, hogy a bíróság az imént úgy döntött, nem lesz több tárgyalás, így az állítólagos a drogdíler vallomása sem hangozhat el élőben, mert az alperes későn állt elő a tanúval. A bíró már vissza is vonult, az ítélethozatal perceken belül várható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.