Erdő Péter menekülttáborokban fagyoskodó, menekülő gyerekekről beszélt az éjféli misén

vallás
2015 december 25., 06:23
comments 308

Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk

- mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

A karácsonyi éjféli misén Erdő Péter arról beszélt, hogy Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását. „Arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe.”

Jézus mutatja meg, hogy felismerhetjük és szerethetjük őt minden gyermekben, minden magányos, beteg, szegény emberben és mindenkiben, akivel életünk során találkozunk.

Erdő Péter homíliájában emlékeztetett, nem véletlen, hogy Jézus béke idején akart megszületni. A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette, a háborúnak azonban a védtelen gyermekek a legkiszolgáltatottabbak.

„Gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak.”

A szentmisén részt vett mások mellett Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter is.

Utóbbi kicsivel korábban ezzel a szép, családi üdvözlettel kedveskedett rajongóinak a Facebookon:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.