2016 friss biciklis webszenzációja igazából egy lenyúlt magyar videó

21 órával ennek a posztnak a megírása előtt valaki feltöltött egy rövid kis vicces videót a Stuff Dutch People Like nevű Facebook-oldalra. A filmecske, amin egy anya látható, amimt 3 azaz három kisgyerekét egyenként felülteti a biciklijére, majd elindul velük egy városi utcán, valósággal megvadította a felhasználókat. Óránként, sőt egy idő múlva pár percenként tízezerszámra kattintottak rá, aztán a jelenség túllépett a holland felhasználókon, a videóra rákapott az egész világ és most, amikor ezt írom, már több, mint 2,8 milliónyian látták. 

Az elképesztő siker a Stuff Dutch People Like adminjain kívül a világon Kürti Gábor Dezsőnek, a magyar bringások által jól ismert aktivista-szervezőnek, a Hajtás Pajtás pénzügyi vezetőjének okozta a legnagyobb boldogságot.

Mivel a világsikerré lett filmet igazából ő készítette.

Méghozzá lassan négy éve, 2012 tavaszán, amikor a Telenortól elnyert civil díjból pár budapesti Critical Mass-szervezővel kiutaztak Amszterdamba, hogy helyben tanulmányozzák a híresen tekerésbarát város bringázásügyi megoldásait.

Az út közben készült a most világsikerré vált videó, amit fel is töltöttek a Youtube-ra, ahonnan a holland Fb-oldal egyszerűen lenyúlta.

Küküék holland útjáról annak idején, vagyis 2012 márciusának végén Halar, az egyik résztvevő, ezt a részletes, fotós-videós-szöveges útibeszámoló posztot írta a Cycle Chic blogra. Eleve érdemes elolvasni, de ha elkezded lefelé görgetni, egyszer csak bele fogsz akadni a videó főszereplőjébe, a 3 kisgyerekével bringára pattanó anyába, ezúttal egy fotón:

Hiába lopott a világsikert aratott videó, Kürtit ez a legkevésbé sem bántja. Nem hajt oldalletöltésekre, sőt inkább örül neki, hogy ilyen sokan látják a holland példát arról, hogy ha mindenki bringázik és senki sem görcsöl rajta, akkor milyen vicces meg praktikus lehet a családi biciklizés.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.