Az ügyészség már nem vádol terrorizmussal a röszkei zavargás ügyében

migráció
2016 január 05., 08:01
comments 203

Tíz ember ellen emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében - mondta a csongrádi főügyészség szóvivője.

A kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt

határzár - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - tiltott átlépésének bűntettével vádolják.

Köztük lehet alighanem a TEK által nagy felhajtás közepette elkapott "azonosított terrorista", akiről már akkor tudni lehetett, hogy csak Röszkén, a tömeg megafonos izgatása miatt válhatott "terroristává" – most már viszont a jelek szerint a magyar ügyészség sem vádolja ezzel.

photo_camera

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a határátkelőhely szerb oldalán. Az eleinte békés tömeg később zavarogni kezdett, feszegették a kerítést, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.

A vádlottak egyike megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A tömegzavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül - mások mellett - a vád alá helyezett tíz ember is jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették. A vádlottak közül a vádemeléskor heten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben voltak.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.