Az FHB mégis beengedi az államot a tőkeemelésbe

gazdaság
2016 január 07., 18:10
comments 68

Az MNV a tavaly december 28-i közgyűlést követően bírósághoz fordult, ugyanis sérelmezve, hogy az FHB kizárta a tőkeemelésből az államot.

Úgy látszik, hogy a pénzintézet most engedett az államnak, mivel csütörtökön FHB Jelzálogbank Nyrt. az alaptőkéjének további emeléséről döntött az, a kibocsátott új részvények megvásárlására pedig kizárólag a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. lesz jogosult.

Az FHB közleménye szerint az állam a 2015. december 30-án megvalósult tőkeemelést követően fennmaradó összegben, azaz névértéken 201 millió forint értékben jegyezhet részvényeket.

Az ex-FHB-s érdekcsoport által irányított TakarékBank, amely a tavaly decemberi tőkeemelés során 4,50 százalékos tulajdoni hányadot szerzett az FHB-ban, csütörtökön közölte, hogy hozzájárult az újabb tőkeemeléshez, továbbá az általa lejegyzett részvényekből felajánl egy akkora mennyiséget az MNV részére, aminek a megvásárlásával az MNV tulajdoni hányada az FHB Jelzálogbankban elérje a decemberi tőkeemelést megelőző 7,32 százalékos szintet.

Az FHB döntése abban az esetben válik hatályossá, ha az MNV a határozatban meghatározott mértékű és módon végrehajtandó alaptőke-emelésnek megfelelő előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz legkésőbb 2016. február 1-ig, valamint a társaság rendelkezésére bocsátja az új részvények ellenértékét a nyilatkozatot követő 20 napon belül.

Az MNV korábban azért adott be keresetet a bírósághoz, mert az FHB Nyrt. december végi közgyűlése kizárta az államot (és az állam képviseletében eljáró MNV-t) a tőzsdén jegyzett FHB tőkeemeléséből. Az MNV viszont részt kívánt venni a tőkeemelésben, mégpedig úgy, hogy az elsőbbségi részvényjegyzési jogukat fenntartják. Az MNV tehát legalább a tőkeemelés előtti tulajdonhányadát szeretné fenntartani az FHB-ben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.