A gyereked mit fog szólni 10 év múlva, hogy felraktad a netre?

  • Cuki ez a fotó Samukáról, de kértél engedélyt tőle, mielőtt feltoltad a Facebookra? 
  • Nem félsz, hogy pedofilok fogják a nyálukat csorgatni a gyereked képeire? 

Ismerőseink, barátaink, de akár idegenek is ilyen kérdésnek álcázott szemrehányásokat szoktak nekünk szegezni, mivel mi családilag aránylag sok képet, videót, sztorit osztunk meg az interneten a gyerekeinkről. Sőt, feleségem egy klasszikus babablogot vezet róluk, ahol ír terhességről, szülésről, etetésről, kibukkanó fogakról, bölcsődei élményekről, farsangról és egyéb általános gyerekügyekről. De mondok merészebbet. Én ide, a 444-re a hiperszemélyesség jegyében időnként ki szoktam rakni cikkeket, képeket, amik a családom közérdeklődésre számot tartó ügyeit taglalják. Például a spermás játszótérről, szivatós okmányirodázásról, köztéri állatetetésről. De a tágabb rokonságot sem kímélem, ha lájkszivattyúra van kilátás. 

Tehát ez is a gyereknevelés körüli divatos nagy viták egyike, és részben ugyanarról szól mint a többi, ideértve az igény szerinti szoptatás, az altatás, a tévézés körüli problémát. Illetve azt, hogy akkor milyen jogai is vannak a gyerekeknek. Akik azt tanácsolják, hogy ne pakold fel az internetre a kölköt, általában azzal szoktak érvelni, hogy a gyereknek is vannak képmáshoz fűződő jogai, hadd döntse el ő, hogy mit szeretne magából a nyilvánosság elé tárni. De mivel ő erről sokszor még nem tud, vagy nem tud felelősen nyilatkozni, ezért inkább ne osszunk meg róla semmit. 

Aztán ott van még a pedofilpara, tehát ha nem vigyázunk eléggé a képposztolgatással, pedofilok martaléka lehet a család kincséből.

És végül még az is a jogtipró szülőket ért vádak között szokott szerepelni, hogy igazából csak önmagukat fényezik, saját szereplési vágyukat élik ki a gyerekről közölt fotókkal, mikor a gyermekéről posztol, akkor valójában nem is a csemetéről, hanem önmagáról próbál kicsicsázott képet festeni. Tehát valójában egy önző dög, aki a gyermekét felhasználva próbálja magára terelni a kurzort, vagy egyenesen azzal villog, hogy milyen csodás szülő is ő, vagy hogy őt mennyire szeretik, vagy milyen szerencsés, gazdag stb. 

Először is szerintem beleszólni, hogy ki hogy neveli a gyerekét pont olyan, mint beleugatni mások nemi életébe. Tehát, amíg nem bántod az ivadékot, addig azt csinálsz szülőként, amit te a legjobbnak gondolsz. Így most a magam és más gyerekéről posztolók védelmében írok pár szempontot, ami alapján lelkiismeret-furdalás nélkül pakolhatjuk fel az internetre az utódainkat. 

Szülőként sokkal fontosabb és súlyosabb kérdésekben is a gyerek helyett hozunk döntéseket, mint hogy kikerüljön-e netre a közös fagyizós kép. Valójában ez maga a gyereknevelés: lényegtelen és életbevágó dolgokban folyamatosan felelősen döntést hozni egy másik ember helyett, és csak fokozatosan bevonni majd átadni az irányítást. Eldöntjük, hogy Scholl vagy Dr. Punto legyen a lúdtalpas ex-pocaklakó szandálja, hogy kapjon-e oltást vagy sem, hogy úszótáborban vagy sítáborban kezdje a sportot, hogy ehet-e gumicukrot vagy sem, döntünk a jövőjéről azzal, hogy beíratjuk jobb vagy rosszabb állami vagy magánintézményekbe. És igen, a kórházban kilenc hónap terhesség és egy fájdalmas szülés után az anya a gyerek helyett eldönti, hogy közös életük legjelentősebb pillanatát megosztja-e ismerőseivel.

És ettől a gyereknek semmi baja nem lesz. 

Ki dönt? 

Az utóbbi évtizedben minden gyereknevelés körüli vita lényege, hogy a gyereknek is joga van beleszólni minden vele kapcsolatos döntésbe. Mondja meg a csecsemő, hogy mikor akar enni, mit akar enni, hol és mikor akar aludni. A szülő pedig adja át az ágyát, az alvásidejét, sőt pár évre a melle fölötti uralmat. És végül, mikor már az élete fölött teljesen elveszítette az irányítást, akkor erről még kussoljon is.

Magyarországon a nők jelentős része szülés után éveket tölt elszigetelve munkahelytől, barátoktól, sokszor a tágabb családtól is, egy lakásban összezárva egy vagy több gyerekkel. Lényegében erről szól az egész napja és éjjele, ezen pörög, erről beszélget, vitázik, ez a munkája és a szabadideje. Vagy így, vagy úgy, de ez tölti ki az egész életét. Ha számára kínossá, erkölcstelenné válik, hogy a saját illetve a gyerekkel, családjával közös életét megoszthassa a világgal, akkor a gyakran egyébként is végtelenül magányos anyák még jobban bezáródnak, elszigetelődnek. 

Az asztalos barátom megoszthatja a legújabb polcot, amit készített, én megoszthatom a cikkemet, amit írtam, de a feleségem nem oszthatja meg, hogy a gyereket délelőtt megtanította korcsolyázni? Ja hogy ez rólad szól, és nem a gyerekről, ez a te teljesítményed, nem is a gyereké?

 Naná, részben igen, de ezzel nincs semmi gond.

 Ugyanis ez most a legérdekesebb és legfontosabb aktuális ügy az életünkben. Persze mi is megmutatjuk a gyereknek a képeket és a videókat, amiket róla publikálunk, és nyilván az, hogy most nevet rajta, tetszik neki, nem jelenti, hogy majd 14 évesen is így fog örülni a nyilvánosságnak, de hát ez van, ez a mi közös életünk, és attól, hogy ebbe ő is beszállt, attól még a miénk is marad.

Veszély

A legsúlyosabb és legnyomósabb érv a nyilvános gyerekposztok ellen, hogy ezzel esetleg veszélynek tesszük ki őket. És ez valószínűleg így igaz.

De akkor nem vihetem nagy családi eseményre sem, hiszen a legtöbb bántalmazó a családból és a barátok közül kerül ki. Nem vihetem hittanra sem, hisz a pedofil papok felül vannak reprezentálva a  hírekben. Sőt edzésre sem engedhetem, mert onnan érkeznek a legvadabb történetek. Szóval az egyszerűen képtelenség, hogy abból a rettegésből kifolyólag ne osszam meg az ismerőseimmel a gyerek első lépéseit vagy hogy megtanult biciklizni, mert később egy beteg ember esetleg az interneten rászáll. Ennyi erővel egy jól zárható dobozban is felnevelhetnénk a kölköt.

A lényeg persze itt is az, hogy akkor tudjuk megvédeni a gyereket és fenntartani a normális, nyitott életünket, ha józan ésszel öntjük fel a tartalmat a világhálóra. Ha nem rakjuk ki, hogy a gyerek az apja nyakába pisil, ha nem rakjuk ki, hogy kakával keni be a falat, ha nem rakjuk ki, ahogy bányássza az orrát, ha nem rakunk ki róla meztelen képeket, és hiába tűnik most tüncinek, hogy a fiunk az óvodában szoknyát húzott, azt sem rakjuk ki, mert nem kizárt, hogy ha felnő, nem szeretné, ha ezzel szekálnák. 

De túlparázni nem kell a dolgot. 



További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.