Steven Avery fellebbez

bűnügy
2016 január 13., 12:42
comments 16

Kisebb fejlemények vannak Steven Avery ügyében, akinek a Making a Murdeder című dokumentumfilm-sorozat mutatta be a döbbenetes bűnügyi történetét.

photo_camera Forrás: Netflix / Making a Murderer

Az 53 éves Avery most fellebbezett a wisconsini ítélőtáblánál, de nem világos, pontosan mire hivatkozva. Említi, hogy nem voltak elfogadhatóak azok az otthonában talált – és tényleg hajmeresztően gyanús – bizonyítékok, amik alapján végül a Teresa Halbach-gyilkosságban végül elítélték, és többek között azt is felhozta, hogy az egyik esküdtet az ítélethirdetés előtt le kellett cserélni.

Nem világos, mire számít, hiszen elméletileg nem maradt jogorvoslati lehetősége, már a wisconsini legfelsőbb bíróság is elutasította a fellebbezését. És hiába gyűjtött több 100 ezer szimpatizáns neki aláírást, hogy Obama részesítse kegyelemben, mivel ez nem szövetségi ügy, a Fehár Ház sem tud beleszólni az ügybe.

Egyedül akkor lenne esélye új tárgyalásra, ha új bizonyíték kerül elő. Erre épít az Anonymous is, ami bejelentette, hogy igyekszik új bizonyítékokat előásni. Ezt állítják most a Reddit felhasználói is, akik azt mondják, az eddig ismert, az összeesküvés-elméleteknek táptalajt adó összefonódásokon túl is feltártak összeférhetetlenséget.

Mindez persze valószínűleg nem lesz elég az új tárgyaláshoz. Averyn segíthetne a kormányzó, Scott Walker is, aki a sorozat hatalmas sikere után is azt mondta, esze ágában sincs kegyelemben részesíteni Averyt, és meg se nézte a sorozatot.

Nem véletlenül mondta azt Avery ügyvédje, hogy az elítéltnek csak Wisconsintól messze lenne esélye, ha kapna még egy esélyt. (The Daily Beast, Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.