Egy rossz hír a KNDP-nek

POLITIKA
2016 január 14., 16:25
comments 188

A nap híre volt a KDNP ún. Cselekvési terve, amiben hajmeresztő ötleteket fogalmaztak meg, erről részletesen itt írtunk.

Az egyik konkrét javaslat szerint:

„A 35-45 éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt, ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett »kényszergyermeket« születése után örökbe adják.”

Csakhogy ezt még alkotmánymódosítással sem vihetnék keresztül, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága már évekkel ezelőtt kimondta, hogy ha egy ország biztosítja az abortuszhoz való jogot, akkor nem alkothat olyan jogszabályokat, amik a gyakorlatban ellehetetleníti a gyakorlását. Ezzel az ENSZ is egyetért.

Ugyan a 2012-ben érvénybe lépett Alaptörvényben szerepel egy alkotmányos jogszabály, ami kimondja, hogy a magzatot fogantatstól fogva védelem illeti meg, ami alapján elvileg korlátozhatóvá válna az aborusz (ha eltekintünk a strasbourgi döntéstől), de egyelőre nem módosították azt a törvényt, amelyik a terhesség 12. hetéig megengedi a terhesség megszakítását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.