Itt a lista, melyik állami intézményeket szüntetné meg nyártól Lázár János

POLITIKA
2016 január 21., 17:15
comments 255

Kedd este írtunk arról, hogy egy kiszivárgott levél szerint megszűnés fenyegeti a közpénzből fenntartott "kreatívipari" "inkubátorházat", a Design Terminált. A Böszörményi-Nagy Gergely által vezetett intézmény közel sem az egyetlen, ami áldozata lehet az állami fűnyírásnak: további számos intézmény júliustól jogutód nélkül megszűnhet. 

A vs.hu birtokába került most a megszüntetendő intézmények listája, e szerint a Design Terminál mellett vége lehet a Külügyi és Külgazdasági Intézetnek és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek is. 

A lap birtokába került koncepció persze még nem végleges, erre még a kormánynak rá kell bólintania. De Lázár János csütörtökön már előrevetítette, hogy több mint 70 állami intézmény, költségvetési szerv szűnhet meg a közeljövőben a bürokráciacsökkentés jegyében. Részük jogutóddal, részük jogutód nélkül. 

A következő napokban indulnak majd a tárgyalkások a Miniszterelnökség és a minisztériumok között arról, hogy az intézményeket hogyan lehet a tárcákba visszaolvasztani. Végső döntés februárban. 

A döntés közel 50 ezer embert érint, és biztosan lesznek, akik így elveszítik közülük állásukat. 

Önálló csak pár kivételes helyzetben lévő szervezet maradhat, például a rendőrség, a honvédség, a NAV és a Klik. 

Július 1-től jogutód nélkül megszűnhet: 

  • Magyar Nyelvstratégiai Intézet 
  • Felsőbbfokú tanulmányok Intézete
  • BM Nemzetközi Oktatási Központ
  • Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
  • Országos Közegészségügyi Központ
  • Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
  • Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
  • Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
  • Nemzeti Művelődési Intézet
  • Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ
  • Hermann Ottó Intézet
  • Külügyi és Külgazdasági Intézet
  • Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

Beolvadnak a minisztériumba a tervek szerint: 

  • Nemzeti Kommunikációs Hivatal
  • Igazságügyi Hivatal
  • Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
  • Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ
  • Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont 
  • Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
  • Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
  • Országos Vízügyi Főigazgatóság
  • Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 
  • Országos Epidemiológiai Központ
  • Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
  • Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
  • Türr István Képző és Kutató Intézet
  • Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
  • Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
  • Oktatási Hivatal
  • Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
  • Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
  • Országos Egészségbiztosítási Pénztár
  • Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 
  • Országos Tisztifőorvosi Hivatal
  • Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 
  • Hagyományok Háza
  • Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága
  • Agrárgazdasági Kutató Intézet
  • Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
  • Haszonállat-Génmegőrzési Központ
  • Növényi Diverzitás Központ
  • Földmérési és Távérzékelési Intézet
  • Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
  • Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 
  • Országos Meteorológiai Szolgálat
  • HM Védelmi Hivatal
  • HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal
  • HM Hatósági Hivatal
  • HM Védelemgazdasági Hivatal
  • HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala
  • Balassi Intézet
  • Nemzeti Befektetési Ügynökség
  • Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 
  • Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
  • Nemzeti Akkreditáló Hatóság
  • Közlekedésbiztonsági Szervezet
  • Nemzeti Közlekedési Hatóság
  • Magyar Földtani és Geofizikai Intézet 
  • Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
  • Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 
  • Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
  • Nemzeti Sportközpontok

A Veritas Intézet lesz a jogutód:

  • Nemzeti Örökség Intézete
  • Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 
  • Nemzetstratégiai Kutatóintézet 

Valamennyi tárca jogutóda lesz

  • Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

Az MNV Zrt lesz a jogutód 

  • Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lesz a jogutód

  • Országos Vérellátó Szolgálat

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jogutód

  • Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

2017. január 1-től, jogutóddal szűnne meg a

  • Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.