10 milliós végkielégítéseket osztanának a megszűnő állami intézményekben

POLITIKA
2016 január 23., 06:31
comments 73

A Népszabadság szerint a kirúgás előtt álló dolgozók kivétel nélkül legalább 600 ezer forintot kapnának, és vannak, akiknek akár 10 milliós végkielégítést utalhatnak, ha megígérik, hogy a következő hat évben nem dolgoznak majd az állami / önkormányzati szférában.

A tervezett bürokráciacsökkentésben 70+ állami intézményt szüntetnének meg, az ott dolgozó 50 ezer ember legalább 20 százalékát ki is rúgnák. Azok a cégek, akik ilyen leépített állami dolgozóknak adnának munkát mindenféle kedvezményben részesülhetnek.

Az Orbán-kormány egyébként 2010-ben visszamenőlegesen törvényt módosított, és büntetőadót vetett ki a magasnak gondolt végkielégítésekre, amivel például egy csomó évtizedek óta dolgozó tanárt megszívattak.

Mondjuk az teljesen más helyzet volt, mert azok akkor volt, most meg most van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.