Ellopták a korrupció elleni harcra kapott pénzeket

A korrupció elleni harcra kapott uniós források ellopásának ügyében nyomoz a Nemzeti Adó és Vámhivatal, írja a HVG, ami az ügyről megkérdezte az adóhivatal elnökét, Tállai Andrást is, aki viszont meglepetésre

semmit sem tud az ügyről.

Szerencsére van olyan nyomozóhatóság Magyarországon, ami értesült a NAV és az európai csalás elleni hivatal, az OLAF vizsgálatáról. A gyanú szerint az EU-s forrásokat egykor menedzselő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tanácsadó konzorciumának alvállalkozói szedtek be pénzeket fiktív számlákra.

Ezeknek a tanácsadóknak, akik Quality Control néven alkottak konzorciumot, papíron pont az uniós források elosztásának tisztaságát kellett volna ellenőrizniük. Erre első körben 960 millió, majd további 256 millió forintot kaptak, 85 százalékban az EU-tól.

Az OLAF vizsgálata szerint viszont a támogatás nagy része nem a közbeszerzések tisztaságának ellenőrzésére ment el. Annyira nem, hogy az OLAF jelentésében "százszázalékos korrekciót", magyarán a teljes támogatási összeg visszavételét javasolta.

Az ügyben Jávor Benedek EP-képviselő intézett kérdést Polt Péter legfőbb ügyészhez és Tállai Andráshoz, az ügyben vizsgálódó NAV elnökéhez. Érdekes módon az előbbi tud a nyomozásról, Tállai tájékoztatása szerint viszont "a NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomozás nincs folyamatban". Ami érdekes, mert a NAV nyomozói nyomoznak a hűtlen kezelés, vesztegetés, csődbűncselekmény, magánokirat-hamisítás, vesztegetés és passzív korrupció gyanúját felvető ügyben, ami amiatt szúrt szemet, hogy bár a Quality Control konzorcium öt tagból - a Dezső és Társa Kft.-ből, a Dr. Kardkovács és Társai Ügyvédi Irodából, a CEU Tender Kft.-ből, az Okean Kft.-ből és a Vépterv Kft.-ből - állt össze, a feladatokat mégis alvállalkozókra bízták, akik aztán további alvállalkozókat is bevontak.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.