2700-an látták A lovasíjászt az első hétvégén

Tbg
a hetedik művészet
2016 január 25., 13:43
comments 195

2743-an voltak kíváncsiak Kaszás Géza A lovasíjász c. dokumentumfilmjére a film első hétvégéjén. A film Kassai Lajos íjkészítőt és az általa kifejlesztett lovasíjász sportot mutatja be. (A filmről itt írtunk.)

Ezzel számos, a Magyar Filmalap által finanszírozott magyar nagyjátékfilmet megelőzött az első hévégén (és így egészen biztosan a többin is meg fog), amiket ráadásul tipikusan több moziteremben vetítettek; A lovasíjász 7 teremben futott.


A filmet nem támogatta a Filmalap, de kormányzati pénzt kapott, többek között a Nemzeti Kulturális Alaptól, de a készítők Fazekas Sándornak és Budai Gyulának is köszönetet nyilvánítottak.

A film körül egyébként meglehetősen megtévesztő módszerrel igyekeznek némi marketingkampányt csinálni. A jobbikos Novák Előd azzal kelti a hangulatot, hogy A lovasíjász több nézőt érdekel Magyaországon, mint a 300 millió forinttal támogatot Saul fia:

(A képen kizárólag az Uránia mozi egyetlen vetítésének helyfoglalásai láthatóak).

A helyzet viszont az, hogy az Oscar díjra is jelölt Saul fiát ezen a hétvégén négyszer annyian látták, mint A lovasíjászt, továbbra is a tíz legnézettebb magyarországon vetített film között van a Filmforgalmazók Szövetségének adatai szerint:

  1. A visszatérő: 42,911
  2. Pofázunk és végünk Miamiban: 25,467
  3. Alvin és a mókusok - A mókás menet: 24,814
  4. Star Wars: Az ébredő Erő: 23,992
  5. Megjött Apuci: 16,465
  6. Az ötödik hullám: 15,672
  7. Aljas nyolcas: 14,128
  8. Saul fia: 12,433
  9. Gondolj rám 8,669
  10. Creed - Apolló fia 6,457

A Saul fiát eddig több, mint 122 ezren látták a magyar mozikban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.