Közösségi finanszírozással tanulna tovább Londonban a magyar gimnazista

oktatás
2016 január 26., 09:02
comments 331
photo_camera


Segíts egy lányon, aki a kaució ellen harcol!

Ezzel a címmel vezeti föl adománygyűjtő kampányát az idén érettségiző budapesti Estilla a gogetfunding.com nevű crowd funding, vagyis közösségi finanszírozással adományokat gyűjtő oldalon. 

Hősünk idén érettségizik a budapesti  Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. A robotprogramozásban erős iskolában annyira megszerette a témát, hogy úgy döntött, egyetemen is ezzel akar foglalkozni. Itthon nem talált olyan iskolát, ahol a robotikán belül őt különösen érdeklő témakörökről - mesterségesintelligencia- és robotetika - tudott volna tanulni, így maradt a külföld, azon belül Nagy-Britannia.

Hogy mi az a robotetika?

Kurrens, sokat tárgyalt robotetikai kérdés például, hogy van-e jogunk olyan mesterséges intelligenciát fejleszteni, ami csak arra való, hogy az ember szexelhessen vele. Estilla nem ezt, hanem egy másik példát mondott: húsbavágó robotetikai kérdés, hogy hirtelen baleset esetén, ha van választási lehetősége, kit áldozzon fel az önvezető robotautónk. 

A jegyei, illetve a négyezer karakteres önbemutató szövege alapján - amiben a személyiségéről, illetve az őt érdeklő témakörről is kellett írnia - feltételesen fel is vették a londoni King's College-ba. A családjától ugyanakkor nem akart pénzt kérni. Úgy kalkulált, hogy ha dolgozik, képes lesz lakást bérelni és eltartani önmagát, de a legtöbb háziúr által kért kauciót már sehogy sem tudta volna kigazdálkodni.

Egy külföldi osztálykirándulására a neten gyűjtő ír haverjának a példája alapján támadt az az ötlete, hogy keressen egy adománygyűjtő oldalt, és azon próbálkozzon a kaució összegének összeszedésével. 

Ez nálunk abszolúte újszerű próbálkozás, máshol viszont sokkal komolyabb hagyományai vannak. Az Egyesült Államokban például, ahol igen magasak a tandíjak, az adományozás ugyanakkor elterjedt, mindennapi gyakorlat, egy rakás olyan crowd funding weboldal létezik amin sokan gyűjtenek  kifejezetten az egyetemi tanulmányaik finanszírozására. 

A közösségi finanszírozás általában úgy működik, hogy az adományozók kapnak valamit cserébe. Az alap üzleti modell az ilyen ösztöndíjgyűjtő oldalakon kétféle szokott lenni. A gyakoribb az, hogy az adományozók cserébe azt a jó érzést kapják, hogy segítettek egy tanulni vágyó fiatalnak. Így működik a GoFundMe vagy a GiveCollege. De vannak olyanok is, amelyeken a pénzért cserébe a diák későbbi kerestének egy bizonyos százalékát kapják az adakozók egy meghatározott időszakon keresztül. Ilyen az Upstart vagy a Pave, de ezek azért inkább egyfajta alternatív hitelt nyújtanak, ahol az adományozók inkább befektetők.

Estilla a GoGetFunding nevű oldalt választotta, alapvetően azért, mert itt akkor is hozzájut a felajánlott pénzhez, ha az kevesebb, mint az eredetileg célként megjelölt összeg. A gyakorlatban jó tapasztalatokat szerzett az oldallal. Azt mesélte, hogy az ügyfelekhez kirendelt hús-vér segítők tényleg segítenek, ráadásul mindig gyorsan reagáltak a mailben feltett kérdéseire és egy rakás praktikus tanácsot adtak. 

Hogy mi a különbség ahhoz képest, ha mondjuk közösségi oldalakra posztolva gyűjtene pénzt? A Facebookkal nem is próbálkozott, mert nem akarta, hogy az ismerősei úgy érezzék, adniuk kell. Az anonim Tumblren viszont posztolt a dologról, itt elő is kerültek a mindent jobban tudó kommentelők és okoskodó beszólómesterek. De még itt is azt tapasztalta, hogy

Minden savazás mellett az emberek többsége segít.

Bár még csak a gyűjtés elején jár, úgy érzi, hogy az akció őt magát is megváltoztatta:

már én is másképp látom, ha más segítséget kér.

A legjobb tapasztalataként egy  GoGetFundingon keresztül egy adakozótól kapott üzenetét emlegeti. A tíz fontos felajánló magyar fiú ezt írta neki:

nem sok, de ha én is csak ennyit kaptam volna, talán máskép történt volna. sok sikert.

A közösségi finanszírozás persze bizonytalan műfaj, Estilla sem tudhatja még, hogy a jó indulás ellenére teljes sikersztori lesz-e a vége: 68 nappal a gyűjtési időszak lejárta előtt a tervezett 2000 fontjából 331-et, vagyis a teljes tervezett összeg 16 százalékát ajánlották fel neki. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.