Hibás a matekfelvételi megoldókulcsa, érdemes reklamálni!

oktatás
2016 január 28., 12:25
comments 246

Elkeseredetten fogadták a szülők és a gyerekek az idei gimnáziumi felvételi teszteket, mert a feladatok brutálisan nehezek voltak, és irreálisan kevés volt az idő ennyi példára. 

A felvételit szervező minisztérium ugyan kiállt saját munkája mellett, azonban most egy szülő jelezte lapunknak, hogy 

a negyedikeseknek kiadott feladatsor megoldókulcsa hibás.

Erről a példáról van szó:

Mi a páratlan???
photo_camera Mi a páratlan???

A fenti feladatnál nem egyértelmű, hogy a megoldást jelentő szám egyes számjegyei egyenként is mind páratlanok, vagy a számnak önmagában kell-e páratlannak lennie.

A hivatalos megoldókulcs szerint az egyetlen jó megoldás a 795, vagyis a feladat készítői úgy értették, hogy a számjegyeknek egyenként is mind páratlannak kell lenniük.

Csakhogy az is logikus olvasata a rosszul feltett kérdésnek, hogy a szám egészének kell páratlannak lennie, és ebben az esetben jó megoldás a 897 is. Erre azonban nem jár pont a megolcsókulcs szerint.

A hozzánk forduló szülő gyermeke a 897-et adta meg válasznak, és nem kapott rá pontot. A szülő reklamált, és ezután elismerték a hibát, utólag megadták a pontot. 

Csakhogy a javítás nem automatikus, ezt minden szülőnek külön kell kérnie. És nem feltétlenül juthat eszébe mindnekinek a reklamáció, ugyanis a szülőket tájékoztató nyomtatvány szigorúan előírja, hogy csak akkor lehet reklamálni, ha a megoldókulcstól eltérő javításra bukkannak. Itt azonban nem erről van szó.

A hibás tesztet a nyolcosztályos gimnáziumba készülő diákokkal íratták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.