Már most látni, hogy mennyit drágított a lakásokon a CSOK

gazdaság
2016 január 30., 12:06
comments 144

Budapesten 2015-ben 27 százalékkal nőttek a panellakások árai, de átlagosan is 17 százalékkal emelkedet a lakásárak. Az ország többi részében viszont visszafogottabb volt a növekedés, sőt, egy sor megyében továbbra is csökkentek az ingatlanárak – írja elemzésében az ingatlannet.hu.

Érdekes módon több megyében (pl. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém) is egészen jelentősen emelkedtek a tégla- illetve panellakások árai, viszont a családi házak árai egy tapodtat sem mozdultak:

photo_camera Ingatlannet.hu.

A mindenkit érdeklő kérdés most az, hogy mi lesz a CSOK-kal felforgatott piacon. Idén januárban a program bejelentése óta országos szinten máris ugrottak az új lakások árai 6 százalékkal. Az építési telkek Budapesten 7, Győrben 28 százalékkal ugrottak, Szegeden és Székesfehérváron viszont alig változtak. A használt lakások árai alig változtak januárban, csak 1,7 százalékkal emelkedtek.

Az elemzés szerint mostantól ellentétes folyamatokra érdemes számítani:

  • Az építkezésre alkalmas telkek hamar elfogyhatnak, ezért azokat érdemes hamar megvásárolni.
  • Új építésű családi lakásból viszont még nem épült elég, azokra érdemes lehet várni 1-2 évet, mivel a kínálat felpörgése újra visszaszoríthatja a törvényi feltételeknek megfelelő lakások árait. 

(Ingatlannet.hu / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.