Egy társuk kérte őket, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci társaikkal. Mindenki felállt.
Egy társuk kérte őket, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci társaikkal. Mindenki felállt.
Megdőlni látszik a nézet, hogy a szakrális hely a férfiak világa lett volna.
A miskolci Herman Ottó gimnázium törte meg a hallgatást, a tiltakozáshoz azóta több száz iskola csatlakozott. A diákok szerint a tanárok bátorsága miatt. Rég nem volt akkora tüntetés Miskolcon, mint amit most összehoztak.
Tényleg nem tudok belekötni, pont olyan lett, mint a beruházás, aminek emléket állít. 10/10, na.
Kristian Jensen egy olyan adatbázisból dolgozott, amiben csak azokat az áldozatokat tüntetik fel, akiket nevük, koruk és nemük alapján is azonosítani tudtak. És még ez is 92 ezer ember.
Lánczi András pénteken beadta pályázatát. Orbán Viktor eleve őt akarta, így szinte biztos, hogy el is nyeri a posztot.
A magyar-szerb határon felállított kerítés húszszor ennyibe került.
A Szabadság téren néhány százan jelentek meg, pedig ez még csak a jövő heti országos tüntetés beharangozója akart lenni.
A nagyhatalmú erkölcsrendőrség kötelezte a rijádi kávézót a nők kitiltására.
A svéd bíróság nekik adott igazat, így ők felügyelhetik területükön a halászati és vadászati jogokat. "Most majd az jön, hogy már motorosszánozni se lehet?" - puffogott egy csalódott svéd vadász.
A miniszter úr szerint ugyanis a Katasztrófavédelem kilenc daruját nem véletlenül rendelték az ország összes pontjáról Budapestre a taxistüntetés időpontjában, hanem épp azért.