A Figyelő szerint Lázár Jánost Simicska Lajos találta ki

POLITIKA
2016 február 04., 09:41
comments 183

Szombaton lesz egyéves a gecigate. Simicska Lajos 2015. február 6-án nevezte nagy nyilvánosság előtt gecinek fiatalkori barátját és addigi szövetségesét, Orbán Viktor miniszterelnököt, elindítva az új magyar demokrácia legnagyobb oligarcha-átrendeződését.

A nyomtatott Figyelő ezért nagy - névtelen forrásokra építő - cikkben idézi föl, mi vezetett a szakításhoz a NER két legerősebb figurája között. 

Az írás legérdekesebb része azt mutatja be néhány jelenet és anekdota felidézésével, hogy nem sokkal a bukása előtt Simicska állítólag milyen formában gyakorolta az informális befolyását.

A cikk az állítja, hogy Simicska 2010 után azért is hozhatott létre akkora hálózatot hozzá hű káderekből különféle kormányzati szervekben, minisztériumokban és állami vállalatokban, mert az átütő választási győzelem után a Fidesznek hirtelen több ezer lojális káderre lett szüksége, és csak az üzletembernek volt ilyen sok alkalmas, de legalábbis annak vélt embere.

A cikk szerint az oligarcha nemcsak az állami vállalatok vezetőit irányította kézi vezérléssel, például telefonba ordibálva, hanem a politikai élet legmagasabb beosztású vezetőit is. A felidézett anekdoták szerint a helyszín a Mahir budai, Radóc utcai központja lett volna, ahol állítólag előfordult olyan jelenet, hogy két, a teraszon beszélgető milliárdos a Simicska által várakoztatott három minisztert figyelte. 

A leghihetetlenebb anekdota szerint pedig egy miniszter egyszer azzal a "kissé viccesen" előadott indokkal lépett le idő előtt egy Orbán Viktor által tartott megbeszélésről, hogy a Radóc utcában van jelentenivalója.

"Elterjedt pletykákra" hivatkozva írja azt a cikk, hogy 

Lázár Jánost is Simicska találta ki. 

Olyan értelemben, hogy a kormányzás hatékonyságával elégedetlen oligarcha azt mondta, hogy a miniszterelnök mellé kell egy reggeltől estig dolgozó, a dolgokat számonkérő, a kormányzás napi feladatait intéző figura, és végül ez lett Lázár.

A Figyelő szerint a régóta létező és növekvő Orbán-Simicska-ellentétet Habony Árpád élezte ki és szította fel, tudatosítva a miniszterelnökben Simicska Lajos túlzott hatalmát.

A cikk felidéz még egy érdekes elméletet, mely szerint lehet, hogy téves a gecigate olyan értelmezése, hogy Orbán megunta és kidobta az addigi pénztárnokát. Az alternatív elmélet szerint lehet, hogy éppen Simicska szívatta meg az egész szakítással a Fideszt. Méghozzá azért, mert 2010. után olyan óriási osztalékokat vehetett fel cégeiből a kivételes pozíciójának köszönhetően, hogy azokon a tízmilliárdokon már nem akart osztozni. 

(A címlapkép drMáriás Simicska ringbe száll című alkotása)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.