A saját gyerekeiknek a fideszes politikusok sem hazudnak olyan könnyen

publicisztika
2016 február 06., 04:35
comments 342

Egyre szokatlanabb az, ahogy a kormány reagál a miskolci tanárlázadásból kifejlődött oktatásügyi tiltakozáshullámra.

Rendben, hogy gyorsan megpróbálkoztak egy kis lejáratással, zsidó-, Soros- meg ellenzékbérencezéssel, de ahhoz képest, ami ennél jóval kisebb súlyú ügyekben is menni szokott, a Fidesz már-már úgy viselkedik, mintha azt mondaná, „lássuk be, igazatok van”. Ezt persze nem mondják, és csak ahhoz képest viselkednek úgy, de az mindenképpen feltűnő, hogy mennyire zavarodottan reagál a kormányzat a helyzetre.

Nem lenne logikátlan azt gondolni, hogy azért van ez, mert az oktatási rendszert egészen nyilvánvalóan alaposan elcseszték és – függetlenül az ember esetleges politikai szimpátiájától – egyszerűen vitathatlan, hogy a fideszes reform bevezetése óta a gyerekeknek, a szülőknek, az iskoláknak és a tanároknak is rosszabb lett. Ráadásul nem kicsit, hanem annyira rossz, hogy bárki, aki a rendszer szereplője, legyen gyerek, szülő vagy tanár, világosan látja, hogy ez változatlan formában akárcsak néhány évig sem mehet tovább.

Nem lenne logikátlan azt gondolni, hogy azért nem védik jobban az oktatási rendszerüket, mert ők is látják, hogy rosszult sikerült. De az elmúlt hat évben bőven megtapasztalhattuk, hogy a kormányt adott esetben kicsit sem zavarja, ha egy nyilvánvaló hülyeséget kell a lakosság nagyobb tömegein átvernie. Még az sem szokott feltétlenül számítani, ha egy hülyeségnek bizonyuló kormányzati ötlet maguknak a fideszeseknek is kellemetlen, és az ő jelentős részük sem feltétlenül ért vele egyet tiszta szívvel. Jó példa erre a vasárnapi boltbezárás ügye.

De most – egyelőre – mégsem olyan brutálisan reagálnak, mint ahogy szoktak.

Szerintem ennek egyszerűen az az oka, hogy a Fidesz vezetői és középszintű káderei olyan életkorba léptek, hogy most vannak általános és középiskolás korú gyerekeik. Vagyis ha oktatásügyben húznak valamit, akkor az a saját gyerekeiken csapódik le. Ugyanez persze elmondható egy rakás kormányzati döntésről, kezdve mondjuk a paksi atomerőmű kibővítésével, de ez a lecsapódás más esetekben közvetett szokott lenni, éppen azért az érintettek könnyen tolják el maguktól. Népszerű retorikai fordulat például, hogy a „gyerekeinket adósítja el, aki Putyintól vesz fel gigahitelt”, de a döntéshozó helyzetben lévők magukban nyilván azt válaszolják erre, hogy „de nem az én gyerekemet, akit már ott vár az a svájci bankszámla”. Az általános iskolai oktatást ostobaságokkal feldúlni viszont egészen más tészta. 

A kormánytagok saját gyerekei ugyanúgy megszívták – azonnal és radikálisan – ugyanazt, amit az én gyerekeim. X. kormánytag fia, aki a lányommal jár egy osztályba, ugyanúgy kénytelen tornadolgozatot írni, mint bárki. Z. közjogi méltóság lánya, aki a fiammal járt egy osztályba, ugyanúgy a suliban tölti a fél életét, hogy a másik felében leckét írjon. Mindkettejüket pont annyira lefárasztott és értelmetlenségekkel frusztrált tanárok tanítják, mint bárki gyerekét. A fideszesek gyerekeit a becsületesebb tanáraik ugyanúgy nem a szar központi könyvekből, hanem a valóban használható „régi rendszerbeliekből” tanítják, mint bárki máséit, ezért a fideszesek gyerekeibe ugyanúgy beépül a rohadó kommunizmus kis hazugságokra alapozott kipárolgása, mint az enyémekbe.

És ezek az ártatlanul megszívatott gyerekek, ha egyszer véletlenül hazajutnak a suliból, azokkal együtt görnyednek még két órát az asztalnál, akik megszavazták, hogy ez legyen. A szüleikkel. Nekem, egyelőre mindenképp úgy tűnik, hogy ezek a fideszes szülők most egyszerűen zavarba jöttek, hiszen olyan marhasághoz adták a nevüket, ami a saját gyereküket is sújtja. És azért nem ismételgenek papagájként valami hazug kommunikációs fordulatot, mert ha erről hazudnak, akkor a gyereküknek hazudnak. 

Sok fideszes már évekkel ezelőtt belátta mindezt. Onnan tudom ezt, hogy nem ismerek olyan, a gyerekét alapítványi, alternatív vagy más, nem Klik-irányítású iskolába járató szülőt, aki ne mesélte volna röhögve, hogy ahhoz képest, hogy ezek mit nyomatnak nyilvánosan az oktatásról meg a liberalizmusról, hogy, hogy nem,  X. Y. és Z. vezérfideszes is hozzánk járatja a gyerekét. 

Félreértés ne essék: ez egyébként teljes normális jelenség lenne.

Igazából jó érzés, hogy létezik, ami fölülírja a megélhetési politikai lojalitást is egy alapvetően nem is politikai ügyben. Aztán bőven elképzelhető, hogy már a jövő héten megindul a kommunikációs szőnyegbombázás és nyoma sem marad ennek a jó értelemben vett zavarodottságnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.