Majdnem Gyula külterületén kellett bivakolnia két mindenre elszánt budapesti felfedezőnek

bűnügy
2016 február 09., 12:32
comments 117

A rendőrség segítségére szorult az a két budapesti kiránduló, akik hétfő délután túrázni indultak a Gyula melletti Városerdőből. A két rettenthetetlen expedicionárius bátran letért az erdei ösvényről, majd több órát gyalogoltak, de sajnos nem találtak vissza az autójukhoz.

Miután megállapították, hogy eltévedtek, segélyhívón rendőri segítséget kértek.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei és körzeti megbízottjai idnultak a keresésükre, akiknek elég nagy területet kellett átvizsgálniuk. A szolgálati autók hangjelzéseit váltva kapcsolták be és telefonon kérdezték a túrázókat, hallják-e a szirénát. Ebből próbáltak következtetni arra, hogy közelebb kerültek-e Rockenbauer Pálhoz és Vámbéry Árminhoz.

A rendőrök kénytelenek voltak a környéket jól ismerő erdészek és vadászok segítségét is kérni, és végük nekik köszönhetően sikerült megtalálni a budapesti nőt és barátját. Egyikük sem sérült meg, orvosi ellátást nem kértek, így a rendőrök a szolgálati autójukkal visszavitték őket az Erdészeti Erdei Iskola mellett parkoló kocsijukhoz. 

(police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.