Lázár a Habonyhoz került festményekről: Az egy nagy, komoly dolog, hogy valaki érdeklődik a XVIII - XIX századi képzőművészet iránt

POLITIKA
2016 február 11., 13:47
comments 274

A kormányinfón kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert, Lázár Jánost arról is, hogy magánszemélyeknek adott kölcsön egy vállalkozás közbenjárásával festményeket a Szépművészeti Múzeum. 

Bár az Origó újságírójának kérdésében nem hangzott el név, de egyértelműen a Habony Árpádhoz köthető Szerb utcai lakásról volt szó, Lázár is ennek megfelelően válaszolt.

Mind mondta, az egy nagy, komoly dolog, hogy a mai világunkban valaki érdeklődik a XVIII. - XIX. századi képzőművészet iránt. 

Az is látszik Lázár szerint, hogy világszerte tendencia, hogy közgyűjtemények raktárban tárolt műtárgyait letétbe helyezik külső helyszínekre, az pedig nem eretnekség, ha ezek magánvállalkozások. Ez egy világszerte létező tendencia, mondta el erről. 

Csütörtökön derült ki, hogy egy L. Simon László által benyújtott törvénymódosítás tette lehetővé, hogy a Szerb utcai lakásba kerülhessen a tíz festmény. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.