Az ENSZ különmegbízottja szerint a magyar kormány megbélyegzi és megfélemlíti az emberi jogi aktivistákat

POLITIKA
2016 február 16., 11:07
comments 286

Michel Forst, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különmegbízottja kilenc napos látogatást tett Magyarországon. A szakértő állami tisztségviselőkkel, bírói testületi tagokkal, ombudsmannal, képviselőkkel, diplomatákkal, aktivistákkal találkozott. Forst végső jelentésében arra szólította fel a magyar kormányt, hogy 

"tartózkodjon az emberi jogi aktivisták és csoportok megbélyegzésétől és megfélelmlítésétől" 

és "biztosítson számukra olyan jogi és adminisztratív környezetet, amely nem hátráltatja, hanem segíti munkájukat."

Forst szerint az elmúlt öt évben több ezer olyan jogszabályt fogadott el a parlament, amely gyengíti a demokráciát, a kormány pedig eltávolított néhány fontos, a végrehajtó hatalmat korlátozni képes féket. Az alkotmányt ért módosítások nem csak az alkotmánybíróság gyengülését eredményezték, de általa az állam nagyobb mértékben gyakorol ellenőrzést a média, a bíróságok és a vallási szervezetek felett, ami "hol közvetlenül, hol közvetve az emberi jogok gyakorlására is hatással van."

photo_camera Michel Forst 2011-ben egy párizsi konferencián (Hector Retamal/AFP)

A jelentés szerint a jogsértések sokszor emberi jogi aktivistáknak alapvető jogait, és emberi jogok védelméhez fűződő legitim jogait is érintik. A szakértőnek többen arról számoltak be, hogy az emberi jogi aggályokat felvető civileket megfélemlítik és "külföldi ügynöknek, politikai aktivistáknak" állítják be őket. 

A menekültválsággal összefüggésben a kormányzati állásponttól eltérő gondolkodók "kénytelenek elszenvedni kormányzati tisztségviselők nyílt bírálatát (...)" és ellenük irányuló alaptalan vizsgálatokat. Forst szerint szomorú, hogy civilek és döntéshozók között lényegében alig van érdemi párbeszéd. 

AZ ENSZ különmegbízottja felszólította a kormányt, hogy hagyjon fel az emberi jogi aktivisták megfélemlítésével és megbélyegzésével, az őket érő kritikáktól függetlenül inkább támogassa a civil szféra képviselőit, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az állami vezetők és a civil szféra között érdemi párbeszéd valósulhasson meg. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.