Csoportos felmondások, tömeges kivándorlás, megalázó bérek, hálapénz, elviselhetetlen körülmények és túlhajszoltság. Évek óta ilyen és ehhez hasonló híreket kapunk az egészségügyben dolgozókról. Az Akvárium Klubban tartott szemeszternyitó buliban vizsgaidőszaktól kicsit megroggyant orvostanhallgatókat kérdeztünk, hogy miért választották ezt a hálátlannak tűnő hivatást. Menni vagy maradni? Haza vagy továbbhaladás?
A videót Ács Dániel és Botos Tamás készítették.
Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.
Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.
„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.
A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.
Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.