Cambridge-ben is felvették a kockás inget

oktatás
2016 február 20., 18:34
comments 138

"Mi, a Cambridge­i Egyetem magyar diákjai is professzorai szeretnénk szolidaritásunkat kifejezni a Magyarországon tüntető tanárokkal, akiknek végtelenül hálásak vagyunk és tudásunk legjavát köszönhetjük"

- kezdik nyilatkozatukat az angliai egyetem magyarjai.

photo_camera Forrás: Facebook/Sztanka Tóth Tamás

Azzal folytatják, hogy "nagyon fontos kiállni a saját tanáraink mellett, akik nélkül nem tanulhatnánk itt, a világ egyik legjobb egyetemén. Eljöttünk otthonról, de sokan szeretnénk hazamenni, visszaadni tudásunkat". 

"Úgy gondoljuk, hogy egy jó oktatási rendszer elengedhetetlen feltétele a tanári pálya stabilitása és becsületének megteremtése, az, hogy olyan környezetet hozzon létre minden diák számára, ahol maximálisan kibontakoztathatja a tehetségét és ahol kiszámítható, ösztönző környezetben tanulhat. 

Sajnos az utóbbi időkben ezek közül a dolgok közül egy sem valósult meg Magyarországon, az oktatási rendszer központosítása nem hozta meg a várt eredményt, a közoktatás kaotikussá és hatástalanná vált. Reméljük, hogy Magyarország kormánya belátja a tanárok által megfogalmazott aggályok fontosságát, és konkrét lépésekre szánja el magát, hiszen az oktatás sikeressége közös nemzeti és gazdasági érdek, amely alapjaiban fogja meghatározni Magyarország sikerét a 21. században" - fejeződik be a nyilatkozat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.