A kopaszok győztek, az MSZP nem tudta leadni a népszavazási kezdeményezését

politika
2016 február 23., 09:46
comments 796

A kopaszok fizikailag útját állták Nyakó Istvánnak, aki az MSZP nevében készült leadni a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését – jelentik helyszíni tudósítóink a Nemzeti Választási Iroda kapujából, ahol őrületes jelenetek játszódtak le kedd reggel.

Amikor megjelent a Kúria honlapján, hogy lehet újra népszavazási kezdeményezést leadni, egy emberként indultak meg a korábban kapualjban várakozók a készülékhez, ahol a kezdeményezést hitelesen le lehet adni.

Végül a néni, Erdösi Lászlóné győzött, segítője révén ő tudta leadni a papírt legelőször. Négy másodpercet vert Nyakó Istvánra.

photo_camera Erdösi Lászlóné.

Senki nem volt hajlandó elárulni a népszavazási kezdeményezés tartalmát, de most már az NVI révén tudjuk, a győztes, befogadott kérdés így hangzik:

EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, HOGY A KISKERESKEDELMI ÜZLETEK – A KISKERESKEDELMI SZEKTORBAN TÖRTÉNŐ VASÁRNAPI MUNKAVÉGZÉS TILALMÁRÓL SZÓLÓ 2014. ÉVI CII. TÖRVÉNY SZERINT – TOVÁBBRA IS ZÁRVA TARTSANAK VASÁRNAP?

photo_camera Lonsdale helyett Burberry.

Korábban a kopaszok egyike azt válaszolta arra a kérdésre, hogy támogatják-e a vasárnapi zárva tartást, hogy "szeretnek diétázni".

Hogyhogy nem bűncselekmény?

Idézett a hatályos büntető törvénykönyvből:

"A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény

350. §121 (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során

(...)

e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik,

(...)

bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Nem teljesen világos, hogy itt ez milyen elképzelhető módon nem történt meg.

Megkérdeztük Mráz Attilát, a TASZ jogászát, hogy hogyan áll a kérdés jogilag. A szakértő szerint egyelőre nem ismerni a tényeket, és valójában a fontos részleteket csak nyomozás derítheti ki. A NVI-nek viszont nincs mérlegelési joga, a hatályos jogszabályok szerint be kell fogadnia az elsőként leadott kezdeményezést.

Azt, hogy mennyire volt szervezett, vagy esetleg hogyan, ki által volt befolyásolva a kérdését sikeresen leadó csoport – illetve az az egyén, aki elsőként leadta kezdeményezését –, nyomozás nélkül nem lehet megítélni. Az pedig, hogy ki voltak gyúrva, vagy puszta jelenlétükkel fizikailag akadályoztak másokat a tolakodásnál, önmagában nem jelent "fenyegetést":

"Nem lehet azzal mit tenni, hogy vannak fizikailag nagyobb méretű választópolgárok"

– mondta a szakértő. Mráz Attila szerint három szálon lehet az ügy törvényességét feszegetni:

  • mennyire volt mások által jogszerűtlenül befolyásolva a kopaszok csoportja (ezt nyomozás derítheti ki),
  • az intézmény, tehát az NVI miért nem ellenőrizte, hogy ki akar valóban hiteles népszavazási kezdeményezést leadni,
  • a népszavazásokkal kapcsolatos jogi szabályozás – amikor minden elutasítás után újra versenyeztetik az adott tárgykörben beadott kérdéseket, ahelyett, hogy mindegyik benyújtható lenne, és a benyújtás sorrendjében bírálnák el őket – egyértelműen problémás, könnyen tűnhet alkotmányellenesnek is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.