Gulyás: Donáth Györgyöt ártatlanul ítélték halálra egy olyan koncepciós perben, amiben ő a magyar szabadság és demokrácia pártján állt, és ezt képviselte utolsó lehelletéig

Az országgyűlés és a Fidesz alelnöke szerint Donáth egy karakteresen németellenes mozgalom résztvevője volt, és aki kíváncsi az ő véleményére, annak meg kell majd hallgatnia a beszédét, amit holnap a politikus szobrának bemutatásakor mond. Gulyás azt mondta, hogy "a XX. század megítélése nehéz, az életutak ritkán egyértelműek".

„Ilyen embernek szobrot avatni közbotrány.”

Ezt Ungváry Krisztián történész mondta. Azt is, hogy

"Donáth György ártatlan volt abban, amivel 1947-ben vádolták, miközben tényleges felelősségét a bíróság nem is firtatta. Holott lett volna mit. Donáth az antiszemita törvények egyik szorgalmazója volt."

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.