Az Index nyomozta ki, hogy még annál is egyértelműbb a kapcsolat a Fidesz és a keddi népszavazási botrány közt, mint eddig gondoltuk.
A Nemzeti Választási Irodánál kedd délelőtt zajló botrányos események egyik főszereplője volt az a szemöldökpiercinget viselő fiatalember, aki a végül kérdést benyújtó Erdősi Lászlónét kísérgette. Róla most kiderült, hogy
Varró Ádámnak hívják, és egy gimnáziumi osztályba járt Kindlovits Mátéval, a Fradi-vezér és Fidesz-alelnök Kubatov Gábor titkárával.
Mindketten a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumba jártak, ahol az osztályfőnökük az a Riz Levente volt, aki ma a XVII. kerület fideszes polgármestere. Ráadásul Varró közeli ismerőse az a Petrőczy Dániel is, aki szintén a XVII. kerületben fideszes önkormányzati képviselő.
Az Indexnek sikerült elérnie Kindlovitsot és Petrőczyt, akik hetet-havat összehordtak, például azt is, hogy nem is tudják, miről van szó.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.