Egyre többet költ a magyar a magán-egészségügyi szolgáltásokra

Egészségügy
2016 február 27., 10:17
comments 201

A Népszabadság ír arról, hogy hiába szerette volna a kormányzat kiszorítani az állami kórházakból a fizetős ellátásokat, a visszás szabályozás szerint ez csak kis mértékben sikerült. Miközben az állam maga teremt piacot a magánrendeléseknek azzal, hogy

évről évre kevesebbet költ közellátásra. 

2010 óta az Orbán-kormány a reálértéken nézve a a szakrendelőkre fordított pénz nyolc százalékkal, 

a kórházaknak utalt összeg öt százalékkal

csökkent. A piacteremtésnek ad igazat Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász friss elemzésének adatai is. A tanulmány szerint magán-egészségügyi költés 2012 óta erősen növekedett, 

2014-ben már a lakosság 46 százaléka fizetett valamilyen ellátásért. 

És a kifizetett összeg is nőtt: 

2012-ben még évi 33 ezret, addig 2014-ben már 54 ezer forintot hagyott 

magánrendeléseken a magyar. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.