Vajna Timi amerikai állampolgárságot szeretne

bulvár
2016 február 27., 18:44
comments 260

A Blikk szerkesztősége lassan tényleg megfullad a Vajna-család seggében: most újabb epizódot közölt az újság Timi és Andy mosolyalbumából. Nevezetesen azt, hogy

Timi állítólag az amerikai állampolgárságra hajt.

Nagy karriertervei vannak az Egyesült Államokban, és minden álma, hogy egyszer végre állampolgárságot is szerezzen. Azzal, hogy hozzáment a kettős állampolgár Vajnához, állampolgárságot még nem kapott, csak zöldkártyát. Az állampolgárságig bizony még rögös út és kemény munka vezet, de szerencsére Timinek ez meg sem kottyan, hiszen ő akár a munkaerőpiacon is szépen teljesít, ha úgy hozza a sors.

Az állampolgárság megszerzéséhez Timinek a következő 5 évben legalább 30 hónapot kell igazoltan az Egyesült Államokban töltenie, ez pedig azt jelenti, hogy minden évben kb, hat hónapot kellene kint lennie.

Ez azért nagyon embert próbáló feladat, mert Andy nem fog tudni ennyi időt az Egyesült Államokban tölteni, hiszen kormányzati pozíciója Magyarországhoz köti, ráadásul épp most vette meg a TV2-t, amit legalább olyan jó csatornává kéne fejleszteni most, mint amilyen az M1, szóval ezzel is sok munka lesz.

Reméljük, sikerül, Timi! Egy ország drukkol neked!

Vajna Tímea amúgy most is épp Los Angelesben van, ugyanis ott lesz az Oscar-gálán, ahol a Saul fia a legjobb külföldi film díjára pályázik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.