Minden kontrollnak vége: a kormány úgy szórhatja a pénzt Lázár ötlete alapján, ahogy csak akarja

gazdaság
2016 március 03., 10:18
comments 337

Még a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is sok az a törvényjavaslat, amit Lázár János terjesztett be február végén, és arról szól, hogy a kormány ezek után bármire költhet, nem kell néznie, van-e rá fedezet – állítja a Napi.hu. A törvénymódosítás – a kormány számára legkellemetlenebb törvényekhez hasonlóan – péntek este jelent meg a Parlament honlapján.

photo_camera Balra Lázár, jobbra Varga. MTI Fotó: Illyés Tibor

A módosítás lényege, hogy a kormány ezentúl egy egyszerű kormányhatározattal, rendelettel biztosíthat forrást nagyjából bárminek. Nem kell parlamenti vita, nem kell módosítani a költségvetést, nincs beszámolási kötelezettség. Még kormányülés sem kell: elég a kormányfő vagy annak helyettesének ötletszerű döntése, és voilá, ott van a költségvetési forrás, lehet költeni.

Szövegszerűen így szól:

"A kormány egyedi határozatban a szabad előirányzatot meghaladó mértékű vagy tárgyévi előirányzattal nem rendelkező közfeladathoz kapcsolódó kötelezettségvállalást engedélyezhet az ahhoz szükséges előirányzat mértékéről hozott döntésével egyidejűleg, amelynek átcsoportosításáról az államháztartásért felelős miniszter a kormány 33. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva utólag, egyoldalú nyilatkozatban gondoskodik."

Külön vicces, hogy ugyan a módosítás indoklásában ott van, hogy a hiányt nem növelheti a kormány, csak a meglévő forrásokat csoportosíthatja át, de ez a törvénymódosítás szövegéből egyáltalán nem következik.

Az indoklás szerint remek, hogy nagyobb mozgástere lesz a kormánynak, hogy "rugalmasabban" használja fel a költségvetési pénzeket.

A javaslat szerint tehát egyértelműen sérül a parlament joga, hogy a költségvetés felett rendelkezzen. Erre már korábban is volt példa, amikor a parlament a kormány kezébe adta a jogot év közben új költségvetési jogcímek létrehozására, tehát a kifizetési címek alapítására. Most viszont úgy rendelhet el a kormány többletkiadást, hogy be se kell róla számolnia a parlamentnek.

Az is lehet, hogy mostantól a nemzetgazdasági miniszter – Varga Mihály – csak a rendelet kiadása után értesül a pénz elköltéséről, és a tény után kell döntenie a fedezet előteremtéséről. A Napi.hu értesülései szerint ennek nem örülnek az NGM-ben. Figyelemreméltó egyébként is, hogy egy ekkora horderejű, költségvetési tárgyú törvényjavaslatot nem a költségvetésért felelős miniszter adott be. (Annak sem örülnek Vargáék, hogy a turizmust Rogán Antal ötlete alapján elvették az NGM-től, és az NFM-nek adták.)

A Napi.hu szerint komoly esélye van annak, hogy mivel ez a módosítás is növeli a kormányzati költekezéssel kapcsolatos kiszámíthatatlanságot – a kormány egyik nap úgy költi a tartalékot, mintha nem lenne holnap, a másik nap meg nullás költségvetést ígér –, ezért hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarországot ne minősítsék fel.

(Napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.