Matolcsyék ugyanazokkal újíttatják fel az Eiffel Palace-t, akiktől másfélszeres áron megvették

A Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank 2014 júliusában vette meg az offshore hátterű Eiffel Palace Kft.-től nettó 45,3 millió euróért az Eiffel Palace irodaházat, amit korábban még 5 millió euróval olcsóbban kínáltak eladásra.

Tavaly ősszel az MNB már közbeszerzést írt ki arra, hogy az Eiffel Palace hetedik emeletén egy 484 négyzetméteres „exkluzív teret” alakítsanak ki.

A kiírás szerint lesz ott teraszra tájolt, 24 fős elnöki tárgyaló, egy kis és egy nagy konferenciaterem, egyklubkönyvtár és egy szuperkönyvtár, valamint szerverhelyiség, technikai helyiség, catering helyiség, személyzeti vizesblokk, raktár.

Az Átlátszó vette észre, hogy néhány napja megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy február 9-én eredmény született a tenderen: 

a nyertes a D.V.M. Construction Fővállalkozó Kft., amely nettó 411,7 millió forintos ajánlatával, egyedüli indulóként húzta be a megbízást.

Ugyanez a cég volt az, amelyik már 2013-ban is felújította az Eiffel Palace-t, mielőtt azt Matolcsyék megvették volna. Az Átlátszó szerint a cégben olyan emberek is érdekeltek, aki vastagon benne voltak az irodaház eladásában is.

Az épületet Matolcsyéknak eladó Eiffel Palace Kft. két ügyvezetője jelenleg is Czár Balázs és Kovács Attila.

Közben pedig Kovács Attila a felújítást végző DVM Design Kft.-nek bejegyzése óta ügyvezetője és tulajdonosa a cégnek, ahogy az MNB közbeszerzését elnyerő D.V.M Construction Kft.-nek is, amelyben szintén annak 2001-es alapítása óta ügyvezető és tulajdonos Czár Balázs is.

MNB felügyelőbizottságának jelentéséből kiderült, hogy miután a piaci ár másfélszereséért eladták az MNB-nek az irodaházat, a Cipruson bejegyzett offshore cégből 3 milliárdos osztalékot vettek ki. A felügyelőbizottság jelentését a jegybank ingatlanvásárlásairól azonban nem lehetett nyilvánosságra hozni, mert ezt a javaslatot az fb kormánypárti többsége valamiért nem támogatta.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.