Illés Zoltán: A budapesti Gezi park is kinőhet a városligeti tiltakozásból

Csütörtökön kezdték meg az egykori Kertem helyén álló fák kivágást a Városligetben, de végül tiltakozások és az épített barikád hatására a beruházó délutánra elvonult a munkagépeivel a helyszínről. 

A Városliget Zrt.-nek szerda óta volt érvényes engedélye van a kivágásra, de a tiltakozók sérelmezték, hogy a 15 napos fellebbezési határidőt meg sem várva fogtak a munkába. Amihez egyébként joguk volt, mert a fellebbezésnek egyébként nincsen halasztó hatálya.

A helyszínen tartózkodó fideszes politikus, Illés Zoltán pénteken azt mondta nekünk, hogy a fák kivágása miatt tiltakozók most arra számítanak, hogy a kivitelezők meg fogják várni a fellebbezési határidőt, mielőtt újra a fák kivágásához fognának. 

Ugyanakkor hallottak arról is, hogy a VII. kerületi önkormányzatnál felmerült egy terv, hogy magántulajdonnak nyilvánítsák a területet, onnantól pedig a tiltakozók birtokháborítást követnének el, és a rendőrség kiszoríthatná őket a területről. 

Ezért most riadóláncot szerveznek. 

Szerinte a Városliget fáinak megvédéséből egy olyan szimbolikus ügy is kinőhet, mint amilyen Isztambulban volt a Gezi park sorsa. A török városban is egy apró park beépítése ellen kezdtek el tiltakozni 2013-ban, de többek között éppen a brutális rendőrségi fellépés miatt hatalmas tüntetéssorozattá nőtte ki magát a dolog, ami már rég nem csak a park sorsáról szólt. 

Illés beszélt a rendőrségi üvöltözős jelenetről is. Csütörtök délután került fel a netre egy felvétel, amin az látható, hogy egy rendőr magáról megfeledkezve üvöltött rá a politikusra, aki pedig visszaüvöltött. Illés elmondta, hogy garázdaság vádja miatt hívták rá a rendőröket, ugyanis az építési területet elkerítő fekete fóliát kezdte el leszedni, mivel nem akarta, hogy ne lehessen látni, mi zajlik a területen, ahol a fák is állnak. 

Ezután nem sokkal történt az üvöltözős jelenet, ami után a helyszínen azt mondta, hogy feljelentést fog tenni a rendőr ellen. 

Viszont később arra jutott, hogy nem akarja, hogy a rendőrt meghurcolják, ezért mára elállt a feljelentéstől. 

A kiabáló rendőr ügyében ettől függetlenül indul vizsgálat, a BRFK sajtóosztálya kérdésünkre megírta, hogy  

"a rendőri intézkedés során a rendőr által tanúsított magatartás és kommunikáció nem felel meg a követelményeknek és az elvárt intézkedési kultúrának.

Az esettel összefüggésben a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hatáskörében megteszi a szükséges intézkedéseket."

A rendőrségi üvöltözés jogi hátteréről korábban részletesebben is írtunk. 

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.