Európa egyik legrangosabb kulturális kitüntetését kapta meg a Krétakör
2016 március 15., 21:33
A Krétakör díja arról is szól, hogyan fedezheti fel Európa újra a szolidaritást
- Március 15-én Amszterdamban a holland külügyminiszter, a királyi család több tagja és a holland kulturális élet legfontosabb szereplői előtt kapta meg a kontinens egyik legrangosabb kulturális díját a Krétakör.
- A díjátadón nem volt jelen a Krétakör alapítója, Schilling Árpád, aki ekkor épp a budapesti tanártüntetést segítette munkájával.
- Arról, hogy miről szól ez a díj, vele, és a Szabadiskola nevű krétakörös projektben részt vevő három diákkal beszélgettünk.
Az European Cultural Foundation (ECF) Princess Margriet-díja a Kultúráért a kontinens egyik legjelentősebb kulturális díja, még úgy is, hogy a díjazottak sosem pusztán szűk értelemben vett kulturális produkcióért kapják a kitüntetést: a zsűri minden évben két olyan művészeti szereplőt díjaz, aki sokat tett azért, hogy Európa polgárai a kontinenshez, mint közösségi projekthez viszonyuljanak. Azaz túl kell nyúlniuk a szűken vett művészi szerepen, és embereket kell megszólítaniuk, bevonniuk abba, hogy közösen formálják közösségüket és sorsukat.
Idén a digitális technológiára építő madridi műhely, a Medialab-Prado mellett a Krétakör kapta ezt a díjat.
Az ECF alapítvány elnöke, Laurencia holland hercegnő a díjátadón arról beszélt, hogy a Krétakör gyakorlataival arra biztatja az embereket, hogy olyan előítéleteiket kérdőjelezzenek meg, melyeket máskor nem szoktak. Az ennek köszönhetően elinduló párbeszédekben pedig sztereotípiák dőlhetnek meg, előítéletek értékelődnek át, és ez lehet az útja annak, hogy újra felfedezzük a szolidaritást.
Ugyanezt emelte ki a holland külügyminiszter, Bert Koenders is, aki arról beszélt, hogy az Európai Unió mottója, az Egyesülve a sokféleségben mára mintha feje tetejére állt volna, és épp az egységünk választana el minket egymástól: az EU tagjai olyan sok szempontból vannak már összekötve egymással, hogy sokszor könnyebb okot találni széthúzásra, mint további együttműködésre vagy szolidaritásra.
Pedig az EU-ra váró kihívások miatt éppen több szolidaritásra és együttműködésre lenne most szükség. Egymástól kell tudni tanulnunk, és épp erre mutat példát a két nyertes, akik nyitott, toleráns társadalmat segítenek építeni, az emberek mindennapi életében akarnak változásokat elérni.
Nehéz út volt
"Ez a díj egy üstökös, azt jelzi, hogy amit csinálunk, az kétezer kilométeres távolságból látható és érthető."
- mondta nekünk a díjról Schilling Árpád, a Krétakör alapítója, aki számára érezhetően személyes jelentősége is volt ennek a kitüntetésnek: az ECF díja azt igazolta vissza, hogy az éles váltás, amit a Krétakör nyolc évvel ezelőtt meglépett, szakmailag sem volt hiábavaló. Ez ugyanis idáig közel sem volt ennyire egyértelmű.
A Krétakört 1995-ben alapította Schilling, ekkor még saját elmondása szerint sem volt más célja, mint hogy barátaival összefogva színházat csináljanak.
Ez pedig működött is, a kétezres évek közepére a Krétakör Magyarország legsikeresebb színtársulatává vált: darabjaikkal beutazták a világot, bemutatóikra egy évvel korábban kellett megvenni a jegyeket, negyven embert foglalkoztató, komoly költségvetéssel működő társaság voltak.
Schilling viszont nem volt elégedett. Egyre feszítőbb kérdésként jelentkezett, hogy mindaz, amit csinálnak, hogyan lehetne valahogy hasznos a társadalom számára. Ez a kérdés 2008-ra odáig éleződött a számára, hogy arra jutott, a Krétakörnek, mint klasszikus színtársulatnak vége kell legyen.
Mindezt úgy, hogy kész tervei nem voltak, csak az a cél, hogy a színháznál, mint formánál valami társadalmilag hasznosabb szerepet akarnak a Krétakörrel betölteni. Nyolc évnyi kísérletezés indult el ekkor: drámapedagógusokkal kezdtek el együtt dolgozni, iskolákat látogattak, ahol diákokkal dolgozták fel a demokrácia témáját, romák lakta falvakba mentek, ahol a színházi eszközökkel beszélték ki a helyiek tapasztalatait, plakátkampányt készítettek a hajléktalanság témájáról és így tovább.
Schillig elmondása szerint ők is rengeteget tanultak közben, főleg a hibáikból. Például amikor romániai roma fiatalokkal dolgoztak együtt, nem mérték fel előre, hogy bár a falujukban simán ment az együttműködés, ugyanezt nem lehet egy csapásra Budapestre átvinni: hatalmas pszichológiai teher volt a fiataloknak hirtelen egy másik ország fővárosában szerepelni. Ez is olyan tényező volt, amihez az utazásokhoz szokott egykori színtársulat tagjai elsőre egyáltalán nem gondoltak.
"Megtanultuk ezekből, hogy elkezdtük ugyan alkalmazni a művészetet, jó célokért, és lehet hogy tele vagyunk energiával meg jó ötletekkel, lehet, hogy mi jövünk a fővárosból, ahol hozzáférünk minden információhoz, de amikor belépünk egy helyi problémába, csendesebbnek kell lennünk, kíváncsibbnak kell lennünk, a jó szándék önmagában nem elég."
- mondta erről Schilling egy amszterdami előadásában szerdán.
Tüntetés a gála helyett
A váltást követő években olyan érzésük volt, mintha a Krétakör csak lebegne a levegőben. Elapadtak a források, a szakma nem tudta hova tenni, hogy mi is ez az egész. És közel sem az volt a helyzet, hogy míg azt a szerepet, amit a Krétakör felvállalt, Magyarországon nem értette meg senki, addig Nyugaton azonnal ünnepelve fogadták. Schilling szerint az európai szakmai közeg jelentős része sem tudta befogadni ezt az új működési formát. Ezért is olyan jelentős számukra most ez a díj.
Schilling kedden a budapesti tanártüntetés rendezője volt, nem tudott személyesen ott lenni a díjátadón, maga helyett egy levelet küldött. És ez azzal a gondolattal kezdődött, hogy a díj visszaadta a hitét abban, hogy létezik európai kultúra, és annak alapja a szolidaritás.
A szolidaritásba vetett hite persze nem azért rendült meg, mert a kultúrára nyitott európai közönség nem fogadta szélesre tárt karokkal azonnal a Krétakör új formáját. A menekültválság kezelése és a Magyarország sorsát övező általános érdektelenség váltotta ki ezt az érzést belőle. Az európai értelmiség körében is azt tapasztalta, hogy valójában nem érdekli őket, hogy mi történik Magyarországon, nem értik meg, hogy ami nálunk van, az európai ügy. Hogy itt egy tendenciáról van szó, ami túlmutat országhatárokon.
"A lengyel választások után mintha most kezdődne egy ébredés, hogy az egyből lehet kettő, a kettőből lehet négy, hogy idővel majd nem a migránsokkal lesz gondja Európának, hanem a kelet-európai államokkal."
Schilling annak ellenére választotta a felkérés után azonnal a tüntetés szervezését a díjátadó helyett, hogy ő maga is érezte a közelmúlt ellenzéki tüntetésein, hogy ezek nem igazán tartanak sehova:
"Korábban több tüntetés szervezője vagy felszólalója voltam, és megéltem én is azt, amit sokan mások, hogy ennek az egésznek van egy végessége. Elmondjuk mindig a problémáinkat, de ezzel nem tudunk előrejutni, mert ehhez kéne egy hatalom, ami érzékeny a problémafelvetésekre."
De most szerinte a tanárok értik, hogy egy valóságos problémát találtak, ami mellett kiáll a társadalom: "Egy tüntetés akkor tud működni, ha van valami állítása, és az elmúlt években mindig hiányzott valami a mondat végéről. Most viszont úgy tűnik, hogy a tanárok szeretnének ebbe beleállni. Mert türelmetlenek. Nem csak mint tanárok, szakemberek, hanem mint polgárok is eljutottak a türelmük határáig".
Schilling szerint csodálatos látni, hogy a tiltakozó tanároknak mennyire komoly szakmai alázata van, ők tényleg a szakmájukról beszélnek, nem a kevés pénzre panaszkodnak, hanem a diákok sorsa érdekli őket.
"Jó ezt hallani, mert itthon az szokott történni, hogy ha baj van, akkor adnak több pénzt és ezzel megoldják a kérdést. A kormány csak ezt az egy módszert ismeri, hogy pénzért általában mindenki befogja, de a tanárok most már a méltóságukról beszélnek, és erre a pénz nem jó válasz."
Diákok a színpadon
Bár csak a véletlen hozta így, hogy a díjátadó időpontjában Schilling éppen egy oktatással kapcsolatos tüntetést rendezett, dramaturgiailag jól sült el a dolog, mivel a zsűri indoklásában is külön kiemelte a Krétakör oktatási projektjét, a Szabadiskolát.
A zsűri egyik tagja, a londoni TATE Modern igazgatója, Chris Dercon is arról beszélt, hogy mennyire lenyűgözte őket, ahogy a Krétakör képes volt egy színtársulatból egy társadalmi fórummá alakulni, ami középiskolásoknak segít abban, hogy aktív, kritikus, öntudatos tagjai legyenek a magyar társadalomnak.
Az elmúlt három évben százötven, az ország számos pontjáról és határontúli területekről érkező középiskolás vett részt a Szabadiskola programjaiban. A díjátadón pedig, amikor lehetőség volt bemutatni a szervezetet, három diák, Posta Miklós, Márton Ágnes és Schultz Nóra ment fel a színpadra, hogy elmondják, mi is az a Krétakör.
Miklós Miskolcról érkezett, 16 éves roma fiatal, a számozott utcákban lakók kitelepítéséről beszélt a színpadon Amszterdamban, ami több rokonát is érintette. Illetve arról, hogy a szabadiskolás élmények előtt neki is negatív előítéletei voltak a romákkal szemben, a közös munka segített neki jobban megérteni a romák helyzetét a magyar társadalomban.
A gála után nekünk arról mesélt, hogy a Krétakörtől leginkább azt tanulta meg, hogy merje felvállalni a véleményét. Három hónapon át dolgoztak együtt, különféle feladatok révén ismerkedtek meg a kritikus gondolkodással és a közösségben dolgozással. Csupa olyan élménnyel, amivel az iskolában korábban nem nagyon találkozott.
Ezek a tapasztalatok is segítették abban, hogy eldöntse, általános iskolai tanár akar lenni Miskolcon. A pedagógia az élete, mint mondta, barátai csak Maria Montessorinak nevezik, mert állandóan oktatáspolitikai kérdésekről beszél nekik.
Ágnes erdélyi magyar diák, most már az ELTE-n tanul. Az, hogy el merte hinni, hogy járhat Budapestre egyetemre, elmondása szerint a szabadiskolás élményeknek is köszönhető. A közös munkák során személyes sztorikon keresztül dolgozták fel saját hátterüket, ennek köszönhetően értette meg jobban saját kisebbségi érzetét is, sokat segített az, hogy látta, hogyan élnek más kisebbségek.
Nóra pedig arról beszélt, hogy a Szabadiskola sokat segített neki abban, hogyan lehet kritikusan gondolkodni egy olyan társadalmi térben, ahol ahhoz vannak hozzászokva, hogy mindenki, aki hatalomra tör, leegyszerűsített fogalmakat használ. Ő egy budapesti gimnázium diákja, számára épp az volt az érdekes, hogy a projektben résztvevő diákok mind másmilyen háttérrel érkeztek, és közösen kezdtek el reflektálni erre.
A csoportjukban például kiderült, hogy sok budapesti, liberális világnézetű diáknak a hajléktalanokkal szemben voltak durva előítéletei, a közös munka abban segített, hogy feltegyék a kérdést, miért gondolják azt, amit.
"Nekem nagy nehézségem volt, hogy hogyan lehet beszélni nálam nehezebb sorsú emberekkel. Persze a válasz, hogy ugyanúgy, mint bárkivel, de ezt meg kellett tanulni."
- mesélte arról, hogy neki személy szerint mit adott a közös munka.
Aminek elmondásuk alapján sokszor nem is a konkrét kimenetelét érezték igazán fontosnak, hanem magát a folyamatot. Hogy órákon át vitatkoztak valamiről, és hogy nem az volt a fontos, hogy a végén mindenki egyetértsen valamiben, hanem hogy megtanulják kezelni azt, hogy milyen amikor valaki más nem ért velük egyet.
Nehezen viseljük a váltásokat
A Krétakörnél most profiltisztítás jön: az elmúlt nyolc évben rengeteg mindenben belekaptak, Schilling elmondása szerint sokszor csak rohantak a projektjeik után. Most meg akarják találni azt a szociális ügyet, amire az alapítványi formában működő Krétakör fókuszálni fog.
A Krétakör tevékenységétől pedig teljesen elkülönítik majd Schilling rendezéseit. A legtöbbet mostanában külföldön dolgozó rendező új darabját éppen most mutatják be tavaly november után újra a Trafóban, ezt már szándékosan a Krétakör említése nélkül vezetik fel.
Schilling szerint 2008-ban még az volt a kérdés, hogy az előadóművészet eszköztárát mennyire lehet a társadalom alakítására használni, de mostanra ez már nem a fő kérdés, a Szabadiskola megmutatta, hogy milyen módszerekkel tudnak tényleges eredményeket elérni.
"2008-ban sokaknak annyi jött le a történtekből, hogy kirúgtam negyven embert, tönkretettem egy jó társulatot. Most ez a díj is jelzi, hogy ennél azért több történt."
Akkoriban gyakori vélemény volt, hogy Schilling már bizonyította valamiben, hogy ért hozzá, sikeres volt benne, akkor minek váltani, miért csinálna valami teljesen mást. De szerinte ez jellegzetesen magyar hozzáállás: nálunk nehezen megy, hogy az ember megvalósítsa a céljait, ezért amikor sikerül valakinek, és mégis váltani akar, azt nehezen tűrjük.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.