Pálffy Ilona szerint a Nemzeti Választási Bizottság tagjait nem érdekelte az Erdősiné és a kopaszok összejátszását bizonyító felvétel

bűnügy
2016 március 21., 18:18
comments 108

A szocialista Nyakó István hétfőn sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a múlt héten nyilvánosságra kerültek az NVI kamerája által február 23-án hajnalban készített felvételek, amelyek "kétséget kizáróan bizonyítják": Erdősi Lászlóné és a kopaszok között akarategység volt abban, hogy megakadályozzák azt, hogy ő adhassa le elsőként a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdését. 

A felvételt mi is bemutattuk, ez alapján teljesen egyértelmű, hogy az idős nő és a Kubatov Gábor-közeli verőember külsejű férfiak együttműködtek a helyszínen. Azaz bizonyíthatóan csalás történt

Nyakó az eset után ezért levélben fordult az NVI és az NVB elnökéhez, mert szerint Pálffy Ilona eltitkolta a bizonyítékokat,, Patyi András pedig nem tette lehetővé a felvételek megtekintését a bizottság ülésén. Ezzel pedig alapvetően befolyásolták a Kúria döntését is a felülvizsgálati kérelméről. Nyakó azt is tudni szerette volna Pálffy Ilonától, miért csak a fellebbezési határidő után kaphatta meg a bizonyítékokat, amelyeket így nem tudott csatolni a kérelméhez.

Pálffy Ilona még hétfőn válaszolt a politikus levelére, amelyet az NVI az MTI megkeresésére a hírügynökségnek is eljuttatott.

Az NVI elnöke a levelében azt írta: természetesen nem titkolta el az NVI biztonsági kamerái által február 23-án készített felvételeket sem az NVB ülésén, sem az után.

Csak mint elmondta, a február 29-i ülésen szerepelt a népszavazási kezdeményezések elbírálása, és "az NVI felkészült arra, hogy az NVB ülésén mind a belső, mind a külső kamerák felvételeit bemutassa", 

azonban a testület jegyzőkönyvi döntéseiben a benti kamerák felvételeit megtekintette, a külső kameráét azonban nem tartotta szükségesnek.

Az NVI elnöke hozzátette: március 2-án Litresits András, az MSZP NVB-be delegált tagjának kérésére kiadta a külső kamera felvételét a delegáltnak. Nyakó István ugyancsak március 2-án kérte a külső kamera felvételeit, az NVI elnöke azonban Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez fordult, a személyes adatokat is tartalmazó felvételek nyilvánosságra hozásával kapcsolatban felmerülő adatvédelmi megfontolások miatt. 

Péterfalvi Attila állásfoglalását március 10-én kapta meg nem hivatalosan az NVI elnöke. Hozzátette: ezt követően iktatták a kérelmet, engedélyezték az adatkiadást, átmásolták az adatokat, majd a NAIH elnöke levelének megérkezését követő második munkanapon tájékoztatták Nyakó Istvánt arról, hogy a felvételeket átveheti az NVI székházában.

Nyakó István kifogásolta, hogy csak március 17-én kapta meg a felvételeket, amelyeket így nem tudott csatolni felülvizsgálati kérelméhez. Ez pedig azt jelenti, hogy a Kúria ezúttal sem láthatja a bizonyító erejű felvételeket, legalábbis nem hivatalosan.

Pálffy Ilona ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a felülvizsgálati kérelem felterjesztésekor tájékoztatták a Kúriát arról, hogy amennyiben az eljárás lefolytatásához további felvételekre lenne szükség, úgy készséggel biztosítják azokat. 

A Kúriától ugyan ilyen kérelem nem érkezett, de az NVI megküldte a Kúriának a külső biztonsági kamerák felvételeit.

"Így az a körülmény, hogy ön csak a felülvizsgálati kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő lejártát követően kapta kézhez a felvételeket, nem eredményezheti azt, hogy a Kúria e bizonyítékokat nem értékelheti a jogorvoslati eljárásban" - tette hozzá a levélben az NVI elnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.