Illés Zoltán szerint a mohóság miatt fog megbukni a kormány, ami most már csak a dinasztiaépítéssel törődik

politika
2016 március 24., 07:44
comments 232

Hosszú interjút közölt a Fidesz-kormány egykori környezetvédelmi államtitkárával, Illés Zoltánnal a nyomtatott Figyelő.

Illés előbb a városligeti fák kivágásáról beszél, ami érthető is, hiszen ennek köszönhetően került az utóbbi napokban ismét az újságok címlapjára, miután visszaüvöltött a ráüvöltő rendőrre a parkban, amikor a fák kivágása ellen tiltakozott. 

A fideszes politikus szerint elfogadhatatlan, szakmaiatlan, barbár cselekedetről van szó.

Majd folytatja, azzal, hogy

Olyan kormány kell, amely az elesettekkel, a természettel is törődik, nem néhány ember gyarapodásától függ az ország sorsa. 

Illés beszél a balatonfenyvesi mólóról is, ahol egy vitorláskikötő miatt 450 méter mélyen építkezve hatolnak be a Balatonba. Kiirtva ezzel a nádast, iszaposodást előidézve. A politikus ezért az Európai Unióhoz fog fordulni, szerinte az építési engedély kiadásával az állam környezvetvédelmi szabályokat szegett meg. 

De szerinte Balatonfenyves csak egy példa, ugyanezen szemlélet miatt tiltakoznak a tanárok, vagy ez vezetett az NVI-nél történt jelentekhez is. 

"Másfél éve mondom a nyilvánosság előtt meg előtte fél évig a Fideszben Pokorninak, Kövérnek, Pintérnek, Parraghnak, másoknak is, hogy a szakmaiatlanság, a mohóság, a síbolás a kormány bukásához fog vezetni."

Illés maga is államtitkár volt 2014-ig, de szerinte az egy más időszak volt, ebben az új rendszerben nem is szeretne részt venni. Szerinte most burzsoázia építése zajlik, a szakmai szempontok végleg eltűntek. Mint mondja, régebben még a Fideszben is élt az a hit, hogy ne az számítson, hogy ki hova szültetett, de ennek mára vége. 

A politikus sokat beszél szakmai kérdésekről is, szerinte Paks II-t sosem fogják beüzemelni, olyan lesz ez az ügy, mint a szocialistáknak volt Bős-Nagymaros. Szerinte szélerőművekre lenne szükség, 7000 szélkerék már optimálisan kiválthatná az új atomerőművet. 

Illés szerint Orbánék, Kósáék, Lázárék, Rogánék egy saját külön világban élnek, és nagy a különbség most ahhoz képest, ami 2014-ig ment. Szerinte Habony hergelte fel Orbánt Simicska ellen, a másik fontos változtatás pedig az volt, hogy belátták, 2020-ig van EU-s pénz, amiből mindent ki kell most szedni.

Mindent ki kellett iktatni, hogy rárepülve erre a forrásra dinasztiákat és burzsoáziát lehessen kreálni. A pénz felhalmozása a jövőről szól, arra az esetre, ha már nem lesz Európai Unió.

De szerinte ezzel a politikával a Fidesz-szavazók többsége is elégedetlen. Ő is azért emeli fel a szavát, mert ami most történik, az szerinte a politikai családja lejáratása, és a pártjának lejáratását eredményezi. 

Szerinte ebben a harcban maga a Fidesz támogatja, ami most már sok szempontból szemben áll a kormánnyal: országszerte keserűek a fideszesek, ezt tapasztalja mindenfelé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.