Újabb extrém gyanús jelek kerültek elő az MKB rejtélyes vásárlóiról

gazdaság
2016 április 05., 15:59
comments 107

Figyelemreméltó dolgokat ásott elő a Magyar Narancs az MKB bank vásárlójáról, a háromtagú pénzügyi konzorciumot vezető a Blue Robin Investments SCA nevű cégről, miután kikérték a luxemburgi cégbíróságról a cég iratait. (A másik jövendőbeli tulajdonos cég, a Jaksa János által vezetett Minerva Tőkealap-kezelő Metis Magántőke Alapja ugyanennyire fura történet. A harmadik, 10 százalékos tulajdonos a CIG-csoporthoz tartozó Pannónia Nyugdíjpénztár lesz.)

Nem nagy múltú cég a Blue Robin Investments SCA, az biztos: azt már mi is megírtuk a korábbi semmitmondó sajtóközlemény után, hogy február 18-án hozták létre. Most kiderült, hogy valójában csak március 8-án jegyezték be.

Így néz ki a tulajdonosi szerkezet csúnyán és sematikusan,

de nézzük sorban:

Az SCA (magyar megfelelője a Zrt.) cégformájú cégnek két tulajdonosa van: a Blue Robin Investments SARL (vagyis egy kft.) és Rakesh Kumar Aggarwal. Előbbi tulajdoni aránya 98,7 százalék, utóbbi pedig az ügyvezető, jelképes tulajdonnal.

A cég jegyzett tőkéje 31 ezer euró, tehát kevesebb, mint 10 millió forint. De ennek is csak a negyedét fizették be eddig a tulajdonosok, tehát

a cégben jelenleg összesen 7750 euró áll rendelkezésre, ami a jelenlegi árfolyamon számolva alig több mint 2,4 millió forint.

Aggarwal 1,3 százalékos részesedését egészen pontosan 100 euró befektetésével szerezte meg, ami nem több, nem kevesebb, mint 31 000 forint.

Az SCA tulajdonosa, a SARL is csak néhány nappal korábban alakult, február 10-én, 12,5 ezer euró (3,875 millió forint) jegyzett tőkével. Ügyvezetője egy bizonyos Chung Huang Chew, aki 1956-ban született Malajziában, és a Magyar Narancs szerint azonos lehet egy Thinkmasters nevű cég ügyvezetőjével.

De még nincs vége. A Blue Robin Investment SARL tulajdonosa egy szingapúri cég, a Prime Direct Pte. Ltd. Erről a cégről nem tudni sokat (külföldről nem férhetőek hozzá a szingapúri cégadatok), de 2008-ban még reklámmal foglalkozott. Chung Huang Chew lakhelye és a Prime Direct székhelye azonos, szingapúri.

Nagy tervei vannak viszont a Blue Robin SCA-nak.

Ugyan most csak 7750 euró van a cégben, de nem szórakoznak: további 100 millió eurót (31 milliárd forint) terveznek egymillió darab 100 euró névértékű részvény kibocsátásával begyűjteni.

Hogy ezeket ki fogja lejegyezni, abból fog kiderülni, hogy kik lesznek az MKB igazi tulajdonosai.

A közelmúltban egyébként akkor kerültek be a hírekbe Magyarországon befektető szingapúri cégek, amikor a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Sertorius Global Opportunities Fund Pte. Ltd. OTP és Mol részvényeket vásárolt. Az OTP egyébként korábban érdeklődött az MKB megvásárlása iránt, de az államosítás után egyértelműen elállt ettől a tervétől.

További érdekesség:

  • február 18-án jön létre a Blue Robin SCA,
  • február 22-én fogadja el a Magyar Nemzeti Bank a Blue Robin és társai kötelező vételi ajánlatát az MKB-ra,
  • március 8-án jegyzik be Luxemburgban hivatalosan a Blue Robin SCA-t.

Matolcsyék tehát időutazók. De a Blue Robin vezetői is, hiszen a cég alapítása utáni 4 nap alatt, de még a bejegyzése előtt átvilágították az MKB-t, vételi ajánlatot dolgoztak ki, stb.

(Magyar Narancs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.